Skoda

Erős első félévet zárt a Škoda - több mint félmillió autó

2021.08.06.

Ötödével, 515 ezer 300 járműre nőttek az első félévi globális ügyfélkiszállítások az előző év azonos időszakához képest a Škoda - 9,6 százalékos volt az  árbevétel-arányos nyereség.

Mláda Boleslav/Budapest, 2021. augusztus 5. – A COVID-19 világjárvány jelentette folyamatos kihívások ellenére is több mint ötödével tudta növelni az év első hat hónapjában járműszállításait a ŠKODA AUTO az előző év ugyanezen időszakához képest. Különösen erőteljes növekedés jellemezte az autógyártó kiszállításait Oroszországban (+54,3 százalék), Indiában (+31,2 százalék), Kelet-Európában (+35,0 százalék) és Nyugat-Európában (+30,9 százalék).
 
2021 első felében a vállalat 35,2 százalékkal, 10,199 milliárd euróra növelte árbevételét az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva, miközben működési eredménye jelentősen, 327,2 százalékkal, 974 millió euróra nőtt ugyanebben az időszakban, immár a járvány előtti 2019-es év ezen mutatóját is meghaladva. Az árbevétel-arányos nyereség ugyancsak különösen magas, 9,6 százalékos szintet ért el az első félév során.
 
Amint Thomas Schäfer, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „Erős első félévre tekinthetünk vissza, amely során a félvezetőhiány és a koronavírus-világjárvány hatásai ellenére a járvány előtti 2019-es év eredményeit is sikerült felülmúlni. Gratulálok a ŠKODA egész kollektívájának e kiváló csapatteljesítményhez, amellyel kedvező alapot teremtettünk új ’NEXT LEVEL – SKODA STRATEGY 2030’ vállalati stratégiánk sikeres megvalósításához.”
 
Klaus-Dieter Schürmann, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a pénzügy és az informatika területeiért felelős tagja hozzátette: „Sikeresnek bizonyul hatékonyságnövelő programunk. A szigorú költségszabályzásnak és a további optimalizálási intézkedéseknek köszönhetően – különösen az értékesítés területén – jelentősen növelni tudtuk üzemi eredményünket és árbevételünket az első félév folyamán. 9,6 százalék árbevétel-arányos nyereségével a ŠKODA AUTO hosszú távon is profitábilis, operatív üzleti tevékenysége pedig rendkívül stabil, ezért bizakodóan tekintek a második félév elé. Magasfokú költségfegyelmünket továbbra is fenn kívánjuk tartani.”
 
Martin Jahn, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja hangsúlyozta: „Az első félévi kiszállítási adatok önmagukért beszélnek: termékoffenzívánk találkozott ügyfeleink ízlésével. A legintenzívebb növekedést Oroszországban és Európában könyvelhettük el. Az ENYAQ iV sikeres bevezetését követően a nemrég felfrissített KODIAQ és FABIA szolgálhat további impulzusokkal a növekedéshez.”
 
A ŠKODA AUTO lendületbe jött a kihívásokkal teli 2020-as év után, s az idei első félév során az előző év azonos időszakához képest árbevétele 35,2 százalékkal, 10,199 milliárd euróra, működési eredménye pedig az előző év megfelelő szakaszához viszonyítva több mint háromszorosára, 974 millió euróra nőtt ugyanezen időszak alatt. Az árbevétel-arányos nyereség ugyancsak különösen magas, 9,6 százalékos értékre adódott, s a márka bő ötödével, 515 300 járműre tudta növelni globális ügyfélkiszállításait.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....