Daimler AG

Emelkedett a Daimler bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

2016.10.21.

A teherautók iránti kereslet gyengülését ellensúlyozta a személygépkocsi-eladások növekedése.

A német autóipari konszern pénteken közölte, hogy bevételei éves összevetésben 4 százalékkal 38 milliárd 276 millió euróra emelkedtek. A negyedéves profit 13 százalékkal 2 milliárd 726 millió euróra ugrott, míg a szakértők által inkább figyelemmel követett, kamat és adófizetés előtt eredmény (EBIT) 10 százalékkal, 4 milliárd 37 millió euróra növekedett. 

A Daimler 5 százalékkal több járművet, szám szerint 754 130-at, értékesített július-szeptemberben. Ezen belül a Mercedes-Benz személyautóiból 11 százalékkal, furgonjaiból pedig 13 százalékkal több kelt el, de a tehergépkocsikból 24 százalékkal, a buszokból pedig 17 százalékkal fogyott kevesebb. A személyautók közül főleg az új E-osztályú szedánok és a sportkocsik iránt nőtt a kereslet. 

Az év első kilenc hónapjában a tavalyi bázishoz képest az eladott járművek száma 6 százalékkal közel 2,2 millióra emelkedett, a bevételek pedig 3 százalékkal több mint 112,2 milliárd euróra nőttek. A nyereség viszont 4 százalékkal 6,5 milliárd euróra, a kamat és adófizetés előtt eredmény pedig 8 százalékkal 9,4 milliárd euróra süllyedt. Az egy részvényre jutó nyereség a harmadik negyedévben 9 százalékkal 2,43 euróra emelkedett, de az év első kilenc hónapjában csökkent, 4 százalékkal 5,96 euróra.

Kedvezőtlen hír, hogy a stuttgarti székhelyű cég rontott éves előrejelzésén, így a korábban várt enyhe növekedés helyett immár bevételeinek stagnálására számít. Az adatok közzétételét követően tovább gyengült a Daimler árfolyama a frankfurti tőzsdén, dél körül 2,59 százalékos mínuszban, 64,29 eurós árfolyamon forgott. Magyarországon 2012-ben kezdett termelni a Mercedes-Benz kecskeméti gyára.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....