Sydney-Hobart

Eltörött az árbóca a Sydney-Hobart vitorlásverseny első magyar hajójának

2018.12.26.

Eltört az M3 Team Hungary csapatának árbóca a Sydney-Hobart vitorlásversenyen.

Az Ormándlaki Áron vezette egység nagyszerűen kezdett, és a első órák bőszeles menetében nála nagyobb - potenciálisan gyorsabb - hajók közt vitorlázott a huszadik hely környékén. A verseny nyomkövetője ezt követően azt mutatta, hogy az M3 Team Hungary teret veszít és csúszik vissza a mezőnyben. Később kiderül, azért, mert eltört az árbóca - írja az MTI.

A hajozas.hu beszámolója szerint a balesetben senki nem sérült meg, és a hajó most az anyakikötő felé motorozik.

Az egyik leghíresebb tengeri regatta a hagyományoknak megfelelően karácsony másnapján rajtolt, a mezőnyre 628 tengeri mérföld (1161 km) vár, általában viharos körülmények között. Az ünnepélyes eredményhirdetést december 31-én tartják Tasmánia fővárosában.

Az M3 Team Hungary egy 52 lábas TP52-es vitorlással indul.

Tavaly, a 73. Sydney-Hobarton a már nyolcszoros győztes Wild Oats XI nevű ausztrál hajó ért elsőként célba, de megfosztották az újabb diadaltól, mivel a rajt után csaknem nekiment egyik nagy vetélytársának. Az első és az új csúcstartó így az LDV Comanche (1 nap 9 óra 15 perc és 24 másodperc) lett - írja az MTI.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....