Lexus NX

Elkezdődött a Lexus NX gyártása

2014.08.09.

Japánban már gyártják a Lexus első kompakt szabadidő-autóját, amely a márka első benzines turbómotorral szerelt modellje is egyben.

A Lexus bejelentette, hogy Japánban, a Miyata melletti gyárban hivatalosan elkezdődött az NX szabadidő-autó gyártása. A vásárlók „kompromisszummentes” minőséget várhatnak el az autótól, mivel a gyár idén elnyerte a rangos Arany Gyár Minőség Díjat a vásárlóelégedettségi kutatásairól híres J.D. Power szervezettől.

 

A kocsi számára az új fejlesztésű kétliteres benzines turbómotort a szomszédos kandai gyárban készítik.

Amikor a globális válság beütött, akkor le kellett állítanunk a kettőből az egyik szerelőszalagunkat. De most, hogy mi készítjük a turbómotort az NX számára, a szalag ismét megnyílt, és mi ismét teljes kapacitással üzemelünk” – nyilatkozta Iwai Nihashi, a Toyota Motor Kyushu elnöke.

A Lexus elárulta, hogy máris nagy érdeklődést tapasztalnak a modell iránt, csak Japánban már 6500 megrendelést vettek fel a kocsira, ami jóval több, mint amennyire a cég számított.

„A kereskedők felismerték a modellben rejlő potenciált, és arra kének bennünket, hogy annyi NX-et szállítsunk nekik, amennyi csak lehetséges, és olyan hamar, ahogy csak lehet… Hiszünk benne, hogy az NX az egész világon jól fog fogyni, és a Lexus kínálatának egyik legfontosabb modellje lesz” – tette hozzá Nihashi.

Mint arról korábban beszámoltunk, az NX arca a reklámkampányban a híres zenész-rapper, Will I Am lesz.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..
2025.12.23
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta....
2025.12.23
A KTM motorkerékpár-gyártó visszahívja a KTM 390 Adventure R, Adventure X, Enduro R és SMC R....
2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....