Bosch

Elkészült a Bosch multifunkcionális épülete Makláron

2024.12.07.

Hivatalosan is elkészült a Bosch meglévő, maklári telephelyén a több mint 37 ezer négyzetméteres multifunkcionális épület. Ezzel a létesítménnyel javulás érhető el a kormányrendszerek előállításával foglalkozó vállalatnál a raktározás terén. Az új csarnokban egy helyre összpontosítják a logisztikai, raktározási folyamatokat, ide kerül a kis darabszámú termékek előkészítése, valamint a minőségbiztosítási tevékenységek is. A multifunkcionális épület átadásán részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és a külügyminiszter, Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, valamint Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Makláron leszögezte, hogy a cég ezzel Magyarország gazdasági teljesítményének újabb biztos alapját teszi le. "Egy újabb garancia arra, hogy a jövő esztendőben már érzékelhető és messziről látható mértékű gazdasági növekedést tudunk majd felmutatni" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a beruházás a kormány stratégiai célkitűzéseinek több pontjával is egybeesik: az export további erősítésével, a hozzáadott érték növelésével, ami segíti a gazdaság dimenzióváltását, valamint a környezetvédelmi szempontok szem előtt tartásával.

Üdvözölte, hogy a magyar-német kereskedelmi forgalom tavaly új rekordot döntött 70 milliárd euróval, és továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, mintegy 300 ezer embernek adva munkát. Hangsúlyozta, hogy hazánk mostanra a világ azon három országa közé tartozik, ahol mindhárom nagy német prémium autómárka gyárral van jelen, s ennek következtében olyan beszállítói hátország alakult ki, amelynek nyomán a szektor legfontosabb szereplői is stratégiai helyszínént kezelik az itteni telephelyeiket. A miniszter végezetül aláhúzta, hogy a magyar autóipar nagy utat járt be ezen utóbbi nehéz időszakban, az ország immáron hatodik éve a húsz legnagyobb autóipari exportőr közé tartozik globálisan, amelyek együttesen a teljes kivitel 90 százalékát adják. "Az autóiparunk termelési értéke pedig tíz esztendő alatt 3,5-szeresére növekedett, és a tízezer milliárd forintos üvegplafon áttörése után tavaly már 13.600 milliárd forintnyi termelési értéket tudott előállítani" - tudatta. Emellett arra is kitért, hogy 2023-ban egy másik mérföldkövet is sikerült elérni, ugyanis az egy év alatt legyártott autók száma meghaladta a félmilliót. És a jelenleg zajló autógyártó beruházások, tehát a Mercedes, a BMW és a BYD gyárépítései pedig oda vezetnek, hogy Magyarország kettő év múlva azon öt európai országhoz fog csatlakozni, amelyek éves szinten egymillió autót tudnak gyártani. És mindez nem lenne lehetséges egy rendkívül fejlett, sokszínű és magas technológiai színvonalat képviselő beszállítói hátország nélkül" - összegzett.

Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 37 ezer négyzetméteres, többfunkciós épület része a maklári gyártóbázison 2021 óta megvalósult beruházássorozatnak, amely az építkezés mellett gyártósorok telepítését és üzemi berendezések beszerzését foglalta magában. Jelezte: az új csarnokba szervezik a személyautókba és haszongépjárművekbe szánt kormányrendszerek teljes bejövő és kimenő logisztikai folyamatait, az alkatrészek tárolását és kiszerelését, a csomagolóanyagok tárolását és mosását, valamint a logisztikát kiszolgáló további tevékenységeket. Emellett itt kap helyet a kis darabszámú termékek gyártása is.

Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: a Stuttgartban 1886-ban alapított anyavállalat termékei 1898 óta vannak jelen Magyarországon és a magyarorrszági Bosch-csoport 8 önálló gyára közül 3 Heves vármegyében működik. A Bosch emellett jelenleg az ország egyik legnagyobb külföldi ipari foglalkoztatója, 18 ezernél több munkavállalónak biztosít megélhetést.

A cég közleménye szerint a magyarországi Bosch csoport a 2023-as pénzügyi évben 2207 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Korábbi tájékoztatásuk szerint ez közel annyi volt, mint 2022-ben. Az anyacég, a Robert Bosch GmbH tavaly az előző évhez képest 3,8 százalékkal, 91,6 milliárd euróra növelte árbevételét, az 5,3 százalékos árbevétel-arányos üzemi eredmény 1 százalékponttal lett magasabb az előző évesnél. A Bosch világszerte mintegy 429 000 munkatársat foglalkoztat. A cégcsoport tevékenysége négy üzleti területhez: a mobilitáshoz, az ipari technikához, a fogyasztási cikkekhez, valamint az energia- és épülettechnikához köthető.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....