Solar Impulse 2

Elindult a Solar Impulse a Csendes-óceán átrepülésére

2015.05.31.

Felszállt vasárnap hajnalban a kínai Nankingból a napelemes repülőgép, a Solar Impulse 2, hogy teljesítse világ körüli útjának eddigi legnehezebb szakaszát, a Csendes-óceán átrepülését.

A Nankingból Hawaiira vezető utat a gép a tervek szerint hat nap alatt teszi meg. A mintegy 8172 kilométeres táv alatt a pilótafülkében a gépet felváltva vezető két pilóta közül a svájci André Borschberg ül, akinek jóformán alvás nélkül (legfeljebb 20 perces pihenőkkel) kell kibírnia az utazást. A szakasz történelminek is mondható, mert a gép az óceánt még soha nem repülte át, és 24 óránál tovább még soha nem tartózkodott egyfolytában a levegőben.


A kizárólag napenergiával működő Solar Impulse 2 akkumulátorainak napközben fel kell töltődniük, hogy a napfénymentes éjszakai órákat kibírják. A repülőgép napközben 8500 méter magasan száll az óceán fölött, éjjelre pedig ezer méter magasságba ereszkedik.

A napelemes gép márciusban indult 35 ezer kilométeres világkörüli útjára Abu-Dzabiból. Omán, India, valamint Mianmar érintésével április 21-én érkezett meg a kelet-kínai Nankingbe. A Csendes-óceán átrepülését a kedvezőtlen időjárás miatt azóta többször elhalasztották.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..