Volkswagen

Elindult az 5. Volkswagen Innovaturné

2013.10.04.

Az országos roadshow keretén belül október 4. és 30. között adott a lehetőség bárki számára a legújabb Volkswagen modellek tesztvezetésére. A 16 modellből álló tesztpark típusonként két-két autót kínál tesztelésre a márkakereskedésekben Soprontól Nyíregyházáig.

Szerző: Horváth Miklós

A több hetes rendezvény célja egyfajta trendmutatás, amin keresztül a márka technikai megoldásai és újdonságai válhatnak széles körben ismertté a vásárlók és az innováció iránt érdeklődők körében. A program nulladik napján egy közel negyven fős szakújságíró csapat próbálhatta ki a turnéflotta több modelljét is, melyek mindegyike kategóriától függetlenül is magasan felszerelt a márka jelenlegi kényelmi, közlekedésbiztonsági és vezetéstámogató rendszereivel. A személyautós felhozatal önmagában is elég ok a látogatásra, hiszen a Golf VII, Beetle Cabriolet, Scirocco, Passat Alltrack, valamint Sharan modellek is szerepelnek a listán, és csak egy online regisztráció szükséges a részvételhez.

 Németh Balázs márkaigazgató előadásában kitért a 2014-ben várható e-modellekre is

Az idei év újdonsága, hogy a Volkswagen Haszonjárművek üzletág is csatlakozott a kezdeményezéshez 2 db személyautós komfortot hordozó Caddy-vel és 2 db Multivannel. A felsorolt járművek 1.4 literes benzines erőforrásai 140 (Golf VII) és 160 (Beetle Cabriolet) lóerősek, viszont a Sciroccóban egy kétliteres, 210 lovas aggregát teljesít szolgálatot. A dízelek között csakis a 2.0 literesekkel találkozhatunk, melyek teljesítménye 177 vagy 180 lóerő.

Németh Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója előadásában kihangsúlyozta: „Arra szeretnénk felhívni a vásárlók figyelmét, hogy milyen előnyöket kínálnak ezek a megoldások a mindennapokban s vészhelyzetekben egyaránt”. A teljesség igénye nélkül, íme néhány ezek közül:

Rugalmasan átalakítható MQB platform

Hengerlekapcsolásos motor (ACT)

Elektronikus differenciálzár-hatású funkció (XDS+)

Másodlagos ütközésvédelmi funkció (Multi Collision Brake)

Fáradtságérzékelő

Elektro-mechanikus rögzitőfék Auto Hold funkcióval

Lane Assist, ahol már egyetlen felezővonal is elegendő a sávtartáshoz

Dinamikus fényszóró szabályzó

Távolságtartó automatika (ACC)

Proaktív ütközésvédelmi rendszerek

Area View

Elektromos kioldású vonóhorog

Integrált gyermekülés

230 V csatlakozó

Gumiabroncs légnyomás-ellenőrző rendszer

Elektromos csomagtér ajtó

Adaptív lengéscsillapítás

Állóhelyi fűtés

ECO-üzemmód

Masszázsfunkciós vezetőülés

Jelentkezni a tesztvezetésre az innovaturne.volkswagen.hu honlapon történő regisztrációval lehetséges, valamint a tesztelhető autókról is itt található bővebb információ.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....