Sergio Marchionne

Elhunyt a Fiat volt vezérigazgatója, Sergio Marchionne

2018.07.25.

Életének 66. évében súlyos betegség után elhunyt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a Ferrari volt vezérigazgatója - közölte a RAI olasz közszolgálati televízió.

Sergio Marchionnét az FCA elnöksége egészségügyi okok miatt szombaton mentette fel vezérigazgatói posztjáról, a konszernt a Jeep és a RAM vezérigazgatója, Mike Manley, a Ferrarit pedig Louis CArey vezeti a jövőben.

A chieti születésű, olasz-kanadai üzletember 2004-ben került az akkor még Fiat S.p.A-nak hívott, a csőd szélén álló konszern élére. Átszervezésekkel, és költségtakarékossági intézkedésekkel sikerült megerősítenie a vállalatot, majd felvásárolta a csődbe jutott Chrysler-csoportot és vele együtt a Dodge, RAM, Jeep és Chrysler márkákat is.

A céget időközben Fiat Group Automobiles-ra, majd Fiat Chrysler Automobiles-ra nevezték át, és központja Torinóból Hollandiába került. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az FCA ma a világ hatodik legnagyobb autógyártója. Sergio Marchionne az eredeti tervek szerint az év végével távozott volna posztjáról, június 1-jén mutatta be utolsó, öt évre szóló üzleti tervét, amelyről már tudta, hogy nem ő fogja végrehajtani. A cég szerdán teszi közé negyedéves pénzügyi jelentését.

A korábban adótanácsadóként is dolgozó, filozófiát is tanult Sergio Marchionne olasz lapértesülések szerint tüdőrákban szenvedett, utolsó napjait egy zürichi klinikán töltötte.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....
2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....