taxi

Elektromos lehet a következő londoni taxi

2014.01.20.

A brit Frazer-Nash bemutatta a Londonba szánt új, elektromos hajtású taxiját, amelyet egy kis hatótávnövelő benzinmotorral is felszereltek.


Két héttel a Nissan londoni taxi prototípusának bemutatója után a konkurens brit cég, a Frazer-Nash is elárulta a részleteket a saját taxijáról. Első pillantásra látszik, hogy a brit tervezésű és gyártású modell megjelenése sokkal közelebb áll a mai londoni taxiéhoz, a kocsi hossza 4,9 méter, tengelytávja pedig tekintélyes 3,18 méter. Az akár kerekesszékkel is használható utastérben három menetirányba beszerelt, és három felhajtható, menetiránynak háttal lévő ülés várja az utasokat, de szükség esetén egy hetedik utast is el lehet helyezni a vezető mellett.

A panoráma üvegtető miatt világos, és jó kilátást biztosító utastérben színes televízió, digitális infotainment rendszer, USB-töltők hada és hangulatvilágítás teszi kellemesebbé az utazást, a megfelelő gördülési kényelmet pedig a légrugózás biztosítja.

 

A Range Extender Electric (REE) Metrocab meghajtásáról mindkét hátsó keréknél egy-egy 50 kW teljesítményű (78 lóerős) villanymotor gondoskodik, de egy egyliteres benzinmotort is beépítettek, amely az akkumulátor töltését végzi, ha a lítium-ion polimeres telep lemerül. A hatótávnövelővel a cég szerint 560 kilométerre nő a kocsi hatótávolsága, de nem is ez a legvonzóbb tulajdonsága, hanem a rendkívül alacsony üzemanyag-fogyasztás.

Gyártója szerint az 1,75 tonnás, 765 kilogramm terhelhetőségű taxi 3,7 liter benzinnel is megelégszik száz kilométeren, ami az egyharmada a jelenlegi dízel taxik étvágyának, de a Nissan új, 1,6-os benzinmotorral szerelt taxijának fogyasztásánál is közel 50 százalékkal alacsonyabb. Egy átlagos taxis 30-40 fontot spórolhat az üzemanyagon a Frazer-Nash számítása szerint a jelenlegi modellekhez képest. Külön előny, hogy az új taxi képes zéró emissziós üzemmódban, szén-dioxid kibocsátás nélkül is közlekedni, amíg bírja az 12,2 kilowattóra kapacitású akkumulátor szuflával.

A Frazer-Nash az Ecotive céggel közösen már bő tíz éve fejleszti az új taxit, és több mint egymillió kilométeren át tesztelték. Természetesen a Range Extender Electric Metrocab megfelel a szigorú, londoni taxikra vonatkozó előírásoknak, melyek egyik fontos eleme a legfeljebb 7,62 méteres fordulókör-átmérő. Már idén megjelenhet London és a nagyobb brit városok utcáin a környezetbarát jármű, a gyártója szerint a korszerű technika ellenére az ára is versenyképes lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....