Peugeot
A Peugeot legnagyobb attrakciója a Frankfurti Autószalonon a 3,81 méter hosszú Fractal tanulmányautó lesz, amely elektromos hajtáslánca és nagyteljesítményű akkumulátora ellenére csak 1000 kilogrammot nyom a mérlegen. A levehető tetejű kis kabrió 19 colos kerekeken gördül, a túlnyúlásai nagyon rövidek, ami a gyártó szerint megkönnyíti a manőverezést városban.
Szabályozható légrugókon gördül az összkerékhajtású villanyautó, ami miatt a hasmagasságot szabadon lehet változtatni 7 és 11 centiméter között. Két darab 102 lóerős villanymotorból áll a hajtáslánc, az egyik az első, a másik a hátsó tengelyt hajtja. A 30 kilowattórás akkumulátor 280 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, a kocsi 6,8 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra.
Az utastér 80 százaléka 3D nyomtatott alkatrészekből áll, a hangulatot a koncerttermek és hangstúdiók inspirálták. A head up kijelző nagyfelbontású hologramos képet vetít a szélvédőre, a középkonzolba épített 7,7 colos érintőképernyő AMOLED rendszerű, a kormányra érintőgombokat tettek.
Ami az igazán nagy durranás, az a kocsi audiorendszere: összesen 11 hangszóróból áll, de az ülésekben is van basszus hangsugárzó, amelyek hangja a testen keresztül jut el a belső fülig.