Eurotrade Kft.

Elektromos erődemonstráció az M1 Truckban

2019.11.19.

Az Eurotrade Kft. Európában egyedülálló módon olyan piacbevezető szakmai napot szervezett, ahol két kategóriában összesen 4 BYD elektromos járművet mutattak be egyszerre a nagy nyilvánosságnak.

Stratégiaváltás kezdetén vagyunk – fogalmazott a szakmai napon Szűcs Attila, az Eurotrade Kft. tulajdonos-ügyvezetője arra utalva, hogy jövőre megkezdi a harmincadik évébe érő vállalkozás az elektromos járművek forgalmazását.

Az M1 élőben kapcsolta a bemutató helyszínét.

Most úgy látszik, az elektromos jármű lesz a jövő – adott visszafogott prognózist az ügyvezető, majd arra utalt, amikor 2004-ben elkezdték a gázos meghajtással működő Iveco járművek forgalmazását, akkor a gáz tűnt nyerőnek.

Az Eurotrade Kft. 1990 óta működő járműkereskedelmi cég, amely a szakmájának egyik legsikeresebb vállalkozása. A járműértékesítő vállalat, az Iveco teherautók viszonteladója, a lengyel Wielton márkájú félpótkocsik és a cseh gyártmányú Tatra járművek vezérképviselete is. A vállalat, a legújabb üzleti aktivitásának keretében megkezdi az elektromos járművek piacának meghódítását a BYD termékeivel.

Az M1 Truckban, az Eurotrade Kft. központi telephelyén négy elektromos jármű mutatkozott be.

T3 és T6: előbbinek a személyszállító változata volt látható.

A 2620 kg össztömegű BYD T3 elektromos furgon, a 7490 kg össztömegű BYD T6 elektromos teherautó dobozos felépítménnyel,

valamint két elektromos autóbusz, a 12 m-es BYD K9UB városi autóbusz, és a 12 m-es BYD K9U városi autóbusz.

A BYD neve már nem ismeretlen Magyarországon, hiszen néhány évvel ezelőtt nyitotta Komáromban az elektromos buszgyárát, az itt készült tömegközlekedési eszközök már jelen vannak néhány magyarországi településen. Amit viszont kevésbé került köztudatba a kínai vállalatról, hogy a BYD nem csak az elektromos buszokat gyárt, hanem az elektromos autózás és teherautózás terén is komoly termékpalettával rendelkezik.

Elektromos autóbusz Komáromból.

A BYD és az Eurotrade Kft. kapcsolata 2017 év végén kezdődött, amikor is a kisigmándi cégcsoport solar parkok fejlesztésbe kezdett, amelyekhez BYD napelemeket használt és használ a jövőben is. A megújuló energiatermelés során kialakult kapcsolat és a komáromi busz gyár közelsége rendkívül jó alapot adott a BYD elektromos járműveinek a forgalmazására az Eurotrade Kft-nek.

Az M1 Truckban tartott premier fontosságát növelte, hogy a BYD T3 személyszállító változatát és BYD T6 teherautót Európában először itt mutatták be. A T3 furgon egy kis logisztika melőr miatt más országban landolt, a premier értéken ez azonban nem sokat változtatott.

BYD T6

A furgon egy töltéssel 300 km-t tud megtenni, egy feltöltés pedig másfél órát vesz igénybe.

Szűcs Attila a rendezvényen elmondta, egyelőre nincs még magyar ára a furgonoknak, novemberben Kínába utazik, ahol megpróbál a magyar piachoz igazodó árat kialkudni. Ami biztos: az elektromos furgonok drágábbak, mint a belső égésűek, öt éves távlatban azonban egy hét literes átlagfogyasztású benzines változathoz képest az elektromos akár 18 ezer euróval is csökkentheti a költségeket. Ugyanez egy hat literes átlagfogyasztású dízel esetében öt év alatt 14 ezer euróval kevesebb kiadást jelenthet az ilyen járművet használó vállalkozásnak.

E-busz belső tere.

A BYD céget Krenner László, a BYD közép-kelet-európai értékesítési képviselője mutatta be a rendezvényen. Elmondta, hogy a világ legnagyobb elektromos autóbuszgyára két és fél évtizeddel ezelőtt akkumulátorgyártóként kezdte pályafutását, s manapság hat kontinensen, ötven országban, háromszáz városban vannak jelen, Magyarországon Komáromban elektromos buszokat gyártanak. Világszerte 220 ezer alkalmazottal rendelkeznek.

Elektromos autóbuszaik megtalálhatók Izraeltől Nagy-Britanniáig. Amszterdam legnagyobb repülőterén 2014 óta 35 BYD e-busz üzemel, s elektromos flottájuk Londonban is a tömegközlekedés szerves részét képezi. 2019 januárjáig összesen ötvenezer e-buszt gyártottak, s ezzel világelsők az e-buszgyártók között.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....