elektromobilitás

Elektromos dizájn

2017.07.03.

A zöld rendszámok megjelenése óta az is érezheti az elektromos vagy részben elektromos járművek elterjedését, akik korábban soha nem kísérték figyelemmel az autóipari változásokat. Jó lehet ez a legszembetűnőbben a személyautók esetében érhető tetten, de az elektromos meghajtás az ágazat többi kategóriájára is hatással van.

 

Az alternatív meghajtásrendszerek már nagyon régóta ott toporognak az autóipar előszobájában. A végleges megoldás ugyan még várat magára, de úgy tűnik, hogy átmeneti vagy regionális közlekedési  alternatívaként az elektromos hajtás már komolyan “betette a lábát ama piaci ajtórésbe”. Az elektromoshajtás tulajdonképpen szinte minden érint, aminek kereke van és gurul, a rollertől a kerékpárokon át a kamionokig.

A személyautók esetében lehet a legjobban érzékelni a fejlődést de ez csak a látszat, hiszen az “elektromos forradalom” már nagyon régen a teherautó –és buszgyártást is elérte. De itt mi most megállítjuk a “misét”, hiszen az ehhez a témához kapcsolódó tanulmányok, prototípusok és társuló infratruktúrális elképzelések tárháza, mostnara szinte végtelenné lett.

Az alább bemutatásra kerülő busz ugyan nem ver nagy hullámokat a rendszertechnológia tengerén, mégis két dologban impozáns. Az egyik a formavilága, a másik pedig, hogy kínai megrendelésre került kifejlesztésre. Ez utóbbi azért dicséretes, hiszen a világ legnépesebb országát napi szinten “répázzák” a károsanyag-kibocsájtása miatt. Tesszük hozzá, nem véletlenül. Egyébként itt jegyzendő meg, hogy Kína az utóbbi időben komoly erőfeszítéseket tesz ennek megváltoztatására, noha ez még csak alig érzékelhető, de a lenti példa talán némi igazolás erre az állításra.

Míg a személyautók esetében egy-egy elektromos prototípus már-már futurisztikus formát ölt, addig a haszonjárművek és a buszok esetében ez csak ritkán jár kéz a kézben. Ellenpéldaként itt van a Gaffoglio, ami – ahogy fentebb is írtuk – a külsejével is hódítani akar.

A kaliforniai Family Metalcrafters vállalat elegáns, teljesen elektromos buszprototípusa érzelmekre hat, ami talán arra is ösztönözhet bennünket, hogy felhagyjunk az autóhasználattal, és inkább buszjegyet váltsunk.

A Gaffoglio Family Metalcrafters nem egy ismert autómárka, de együttműködése különböző autógyártókkal 1979-ig nyúlik vissza. Ettől kezdve számos járműtervet és prototípust készítettek a legnagyobb autómárkák számára. Szakmai történetének kiemelkedő mérföldköve volt a Ford Mustang Rocket megtervezése.

A Gaffoglio legújabb alkotását egy kínai fenntartható energiával és elektromos utasszállítással foglalkozó vállalatcsoport, a Thunder Sky Winston megrendelésére készítette el. A 42 fő szállítására alkalmas buszprototípusba 96 db Winston lítium-vas-foszfát technológiájú akkumulátort építettek be, melyeket tűzálló karbonszálas borítás véd, és külön rendszer irányítja a működésüket.

Az 1000 amperórás, 350V feszültséggel működő busz hatótávja megközelítőleg 200 km, de tervben van egy 400 km megtételére alkalmas, extraként rendelhető opció létrehozása is. A súlya ennek nagyjából 20,4 tonna.

A rendelhető extrák egyelőre nem ismertek, de a Gaffoglio prototípusa már így is rendkívül vonzó lehet. A szénszálas felépítés nagyon könnyű súlyt és kecses vonalvezetést eredményez a busznak. A teljes vezetőfülke üvegburkolatot kapott. A hajlított szélvédő és a lökhárító is egyedi kialakítású, és az első fényszórók is illeszkednek a rendhagyó fizimiskába.

Az puha párnázott ülések előtt érintőkijelzők találhatóak, a középső folyosó fautánzatú laminált borítást kapott, a busz hátuljába pedig egy igényes kis mosdó is kialakításra került.

A falak bársonyborítást kaptak, ezzel is a luxus érzetét növelve az utasokban.

Egyelőre azonban hiába várnánk a megállóban a csodabuszt. A Gaffoglio és a Thunder Sky múlt hónapban rántotta le a leplet a prototípusról, a gyártó cég kaliforniai főhadiszállásán. Ugyan a két cég bejelentette, hogy gyártásba kerül az új modell és világszerte elérhetővé akarják majd tenni, mégsem esett szó arról, hogy ez pontosan mikorra várható. Tehát egyelőre még minden marad a régiben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.30
Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 107 kilométer/órával közlekedett, 210 ezer forint bírságot....
2025.07.29
Legendás darabok, sikeres szériák jellemzik a japán márka terepjáróinak 55 éves történetét. ..
2025.07.29
A román testvérnél igényesebb kivitelezésű Borealt a dél-amerikai és a közel-keleti piacokra....
2025.07.29
Az Osztrák Posta egy sajtóközlemény szerint „történelmi mérföldkőhöz” közeledik. Az év végére....
2025.07.29
Nagyszabású Transporter Találkozóval ünnepelte meg ikonikus modellje 75. születésnapját a....
2025.07.29
A 40. Forma-1 Magyar Nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a....
2025.07.29
A Dacia Duster sosem volt megosztó autó. Jól néz ki, jól fogy, az egyik legnépszerűbb szabadidő-....
2025.07.29
A több mint 6200 nyertes közel kétharmadának utaltak el eddig a számukra megítélt 27,6 milliárd....
2025.07.29
A beruházások alkalmából az esztergomi gyárban tett látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és....
2025.07.29
Tisztázták, hogy a gyalogosokon kívül a rollereseknek/kerékpárosoknak is van-e elsőbbsége rajtuk. ..