EKÁER

Ekáer-ellenőrzésen bukott le egy áfacsaló cég

2016.11.17.

- Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentésekben és az áfa-bevallásában szereplő adataiban talált eltérések alapján egyebek között áfacsalás miatt indítottak eljárást egy műtrágya-kereskedelemmel foglalkozó cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.

Salgó Attila, a NAV sajtóreferense az MTI érdeklődésére közölte: a céget az ekáer-adatai alapján vizsgálták, az ügy még nem zárult le, a bírság megállapítása folyamatban van. A tájékoztatás szerint a vizsgált társaság 2015-ben ekáer-bejelentést nem tett, azonban 2016-ban hirtelen több száz milliós forgalmat bonyolított le, és csak az első negyedévben 268 alkalommal szerepelt címzettként ekáer-bejelentésekben, európai közösségen belüli beszerzései miatt.


Az ekáer alapján végzett ellenőrzés megállapította, hogy a beszerzett áruk értéke 97 millió forintos eltérést mutat a közösségen belül kapott adatokkal szemben. Ezen kívül a cég áfa-bevallásában és az ekáer-bejelentésekben szerepeltetett áruk értéke sem azonos, ezért azonnal zárolták az adózó bankszámláját. Helyszíni eljárás alkalmával újabb eltérés volt a számlák és a könyvelés között. A gazdálkodó fióktelepén többek között 155 tonna műtrágyát is lefoglaltak a NAV munkatársai 27 millió forint értékben - közölték.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....