vadbaleset

Egyre több az elütött nagyvad, egymilliós az átlagos kárérték

2022.10.11.

Tavaly közel 7500 nagyvadat ütöttek el gép-járművel Magyarországon, ami 17 százalékkal meghaladja az egy évvel korábban regisztráltat - tájékoztatta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-t.

Közleményükben kiemelték, hogy az elmúlt hetekben ismét megnőttek a vadbalesetek, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével. A károk megelőzése érdekében az őszi időszakban indokolt a fokozott elővigyázatosság - figyelmeztettek.

Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a károk átlagos értéke eléri a milliós szintet, így kiemelt szerep jut a megfelelő biztosítási fedezetnek. Ez olyan casco-szerződés lehet, amely kiterjed a töréskárra, ezen kívül több biztosítónál is köthető a kötelező biztosítás mellé kiegészítő vadkárbiztosítás - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra: maga a kötelező biztosítás nem nyújt védelmet a saját kárra, mivel az baleset okozásakor csupán az érintett vétlen károsultaknak térít.

A FBAMSZ jelezte, hogy Magyarországon a gépjárműveknek csupán ötöde rendelkezik casco-védelemmel: az MNB adatai szerint 2022 második negyedévében valamivel több mint egy-millió gépjárműnek volt ilyen biztosítása. Ezeknek a casco-biztosításoknak egy része ráadásul csupán részkockázatokra - például lopáskárra terjed ki - hangsúlyozták.

A szövetség rámutatott: a nagyvadak közül a legtöbb esetben őzzel ütköznek gépjárművek, tavaly több mint 5800 ilyen esetet rögzítettek a vadgazdálkodási adattárban. Ezen felül közel 1200 szarvast és 430 vaddisznót ütöttek el a járművek. Apróvaddal - nyúl, fácán, fogoly - további több mint 10 ezer balesetet regisztráltak.

Vadbaleset esetén a rendőrség mellett értesíteni kell az illetékes vadásztársaságot is, a sérült vadat nem szabad megközelíteni, az elpusztult állat tetemének elvitele pedig lopásnak minősül - idézték fel a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....