Budapest Airport

Egymillió alá esett az utasforgalom a ferihegyi repülőtéren novemberben

2023.01.04.

Folytatódott az októberben kezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmában, novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben - közölte Budapest Airport nemrégiben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az idén 11 hónap alatt 11 200 319 utast regisztrált a Budapest Airport, 186 százalékkal többet, mint 2021-ben. A Budapest Airport közölte, hogy az idén 12 millió feletti utasszámra tervez, jövő évre pedig a korábbi becslésénél kétmillióval kevesebbet, 14 millió utast prognosztizál. A várható visszaesést a gazdasági lassulásra, az inflációra és a légitársaságokra kivetett adóra vezetik vissza.

A közleményben kitérnek arra, hogy a légi áruszállítás növekedése továbbra is töretlen. A Budapest Airport novemberben 17 635 tonna légi árut kezelt, 8,1 százalékkal többet, mint októberben. A bővülés hátterében a karácsony közeledtével megnövekedő kereslet állt, ugyanakkor az éves szintű volumenemelkedés is eléri a 8,1 százalékot.

A tavalyi 164 957 tonna után az idén 178 362 tonna árut kezeltek a budapesti repülőtéren november végéig - tájékoztatott a Budapest Airport.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..