közösségi közlekedés

Egymilliárd utasra számít Berlin BKV-ja

2015.03.31.

Az idén átlépheti az egymilliárdot a legnagyobb német közösségi közlekedési vállalat, berlini BVG utasainak száma.

A berlini földalatti Pankowban, ahol egyébként a Stadler villamos gyártó üzeme is található

A német főváros közlekedési vállalata tavaly minden korábbinál több utast szállított, és így kettős rekordot állított fel: történelmi csúcsnak számít a 997,8 millió fizető utas, és az általuk vásárolt jegyek értéke is, ez 636,3 millió euró volt. A 13 ezer főt foglalkoztató cég a folyamatosan emelkedő jegyárak ellenére jó hírnévnek örvend, teljesítményét az utasok egytől ötig tartó skálán (ahol az 1 jelenti a legjobb értéket) 2,46-ra értékelték tavaly, ami a második legjobb eredmény a rendszeres adatfelvétel 1996-os kezdete óta.

A Berliner Verkehrsbetriebe (BVG) több mint 1300 buszt és nagyjából 1600 metró-, és villamoskocsit üzemeltet. Tavaly járatainak 96,6 százaléka pontosan betartotta a menetrendet, ami kiemelkedő értéknek tűnik, mégis elmarad a városvezetéssel kötött finanszírozási szerződésben rögzített értéktől, a tartományi rangú Berlin kormánya így megvont a cégtől 3,7 millió euró támogatást - számolt be honlapján a Berliner Zeitung. A társaság anyagi gondjai egyre súlyosabbak, adósságállománya tavaly év végére 809 millió euróra emelkedett, ami minden korábbinál több.

A beruházási szükséglet viszont egyre emelkedik, a jelenlegi évi 250 millió helyett 2030-ban már 400 milliót eurót kell majd fordítani az infrastruktúra karbantartására és új járművekre, hogy ne csökkenjen a szolgáltatás színvonala.

Az egyik legnagyobb gond a bliccelés. Tavaly az ellenőrök 350 ezer érvényes jegy nélkül utazó személyt büntettek meg, összesen 6,8 millió euróra. Ugyanakkor a biztonsági szolgáltatásokra és a jegyellenőrök foglalkoztatására 16,5 milliót kellett kiadni. A legmagasabb büntetési tételt az idén nyáron 40 euróról 60 euróra emelik. További gond a rongálás és a graffitizés. Évente nagyjából 5 millió eurót emészt fel a graffitik eltüntetése és a vandálok okozta károk felszámolása. A berlini rendőrség szerint a német főváros közlekedési vállalata vonzza a "graffiti-turistákat", csak tavaly 29 külföldi graffitifestő ellen indított eljárást. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..