applikáció

Egyetlen applikáción a városi közlekedés közkedvelt formái

2020.02.21.

Már mindenki számára elérhető, és a mobiltelefonra ingyenesen letölthető a MaaS4EU applikáció. A városi közlekedést segítő alkalmazás olyan uniós kísérleti projekt eredménye, amelyben Budapest két másik kiemelt európai nagyvárossal, Luxembourggal és Manchesterrel egyszerre vesz részt. Hazánk és a projektben részvevő szervezetek – a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató leánycégének, a Toll Service Zrt.-nek a vezetésével – meghatározó szerepet töltenek be az egységes európai közlekedési piac létrejöttét segítő nemzetközi kutatásfejlesztési programban.

Mit kell tudni a MaaS4EU applikációról?

A budapesti applikáció a Toll Service által vezetett k+f (Horizon 2020) projekt eredményeként jött létre, amely egységes felületen – integrált mobilitási platformon – keresztül biztosítja a különféle közlekedési szolgáltatások, valamint a legideálisabb útvonal-alternatívák megtervezését. Különlegességét az adja, hogy a platformba a közösségi szolgáltatókon kívül piaci alapon működő cégek is bekapcsolódtak.

A Play Áruházból, illetve az AppStore-ból letölthető alkalmazásban a regisztráció során a felhasználók néhány kérdés megválaszolásával megadhatják a preferált közlekedési módokat, beállíthatják a maximális gyaloglási távolságot, és egyéb információkat adhatnak meg annak érdekében, hogy az útvonaltervező a megadott igényeknek megfelelő alternatívákat kínáljon. Az alkalmazás az útvonaltervezésen túl mobilitási csomagok megvásárlására is lehetőséget biztosít. A napi, heti és havi csomagok közösségi közlekedési szolgáltatást, kerékpár- és autómegosztó szolgáltatást, valamint taxiszolgáltatást tartalmaznak a választott csomagtól függően. A rendszer a felhasználó igényeit leginkább kielégítő csomagokat ajánlja fel. A felhasználó a kiindulási hely és az úti cél megjelölését követően olyan útvonaltervek közül tud válogatni, melyeket a megadott közlekedési preferenciák és/vagy a megvásárolt mobilitási csomag aktuális egyenlege alapján állít össze az alkalmazás.

Az útvonaltervek a térképen követhetőek, a becsült utazási és várakozási idő az adott útvonalterv mellett látható. Az applikációnak köszönhetően nem szükséges több, különböző közlekedési alkalmazás használata egy adott út megtervezéséhez, mivel a MaaS4EU applikáció valós idejű információk alapján számos opciót kínál. A felhasználók – a választott csomag érvényességétől, tartalmától és az aktuális egyenlegtől függően – az alkalmazáson keresztül tudnak kerékpárt bérelni, környezetbarát GreenGo autóval közlekedni vagy taxit rendelni. A közösségi közlekedési szolgáltatást a BKK, a kerékpármegosztást a MOL Bubi, az autómegosztást a GreenGo, a taxi szolgáltatást pedig a CityTaxi biztosítja.

„A projekt tavasszal lép a következő fázisába a mobilalkalmazást használók tapasztalatainak, közlekedési szokásainak kiértékelésével, az adatok feldolgozásával” – mondta Bartal Tamás, a Nemzet Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

Mit kell tudni a MaaS4EU projektről?

Mobility as a Service for EU (MaaS4EU) elnevezésű nemzetközi kutatásfejlesztési projekt az egységes európai közlekedési piac létrejöttét tűzte ki célul. A 3,7 millió eurós (átszámítva: több mint 1,2 milliárd forintos) költségvetéssel 2017 júniusában elindított projektben 17, különböző területről és országból érkező szervezet vesz részt. Miközben a projektben nincsenek benne olyan jelentős uniós államok, mint Franciaország és Spanyolország, addig hazánk – a régióból egyedüliként – több szervezettel/céggel is képviselteti magát benne. Magyarországon kívül csak az Egyesült Királyság bír nagyobb jelenléttel a projektben, amely három kiemelt európai nagyvárosra – Budapestre, Luxembourgra és Manchesterre – összpontosul. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató leánycége, a Toll Service Zrt. 2018. december 1-én csatlakozott a projekthez.

A közlekedési szolgáltatók, különféle hatóságok, oktatási szervek, informatikai cégek és kutatócsoportok alkotta konzorciumok célja a közösségi közlekedésre szánt források hatékonyabb felhasználása, a környezeti terhelés csökkentése, a lakosság jobb mobilitása (a nagyobb biztonság és megbízhatóság, valamint a forgalomtorlódások csökkentése által), továbbá a környezetkímélő közlekedési eszközök gyorsabb elterjedése, az országhatárok átjárhatóságának megkönnyítése.

A Toll Service a kutatás eredményeit felhasználva a platform bővítését tervezi további szolgáltatók csatlakozásával.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....