Budapest-Belgrád vasútvonal

Egyedülálló vasúti nagygépeket mutatott be a V-Híd

2024.10.11.

A héten az utolsó sínszál lerakásával Kiskőrösön befejeződtek a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának Budapesten kívüli, nyílt vonali vágányfektetési munkái.

Font Sándor Bács-Kiskun megye országgyűlési képviselője a kiskőrösi eseményen - amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott - a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza kapcsán felidézte: a világháborúk lezárását követően nem engedték, hogy Magyarország Kiskőröstől délre dupla sínpárral rendelkezzen, mert az fenyegetést jelentett volna a balkáni országok számára - fogalmazott.

Mint mondta: „idővel azonban fordult a világ kereke”, és jelenleg éppen az egyik érintett országgal, Szerbiával és kínai partnerekkel építi Magyarország a dupla vágányt.

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. az esemény kapcsán Kiskőrösön mutatta be legújabb, egyedülálló vasúti nagygépeit. Mészáros Lőrinc, a csoport tulajdonosa arról beszélt, hogy vasútépítő ágazatuk felépítése kilenc évvel ezelőtt a V-Híd vállalat megvásárlásával kezdődött, és jövőre, fennállásának tízéves évfordulójára elérik, hogy szinte minden olyan eszköz és gép rendelkezésükre áll, ami a minőségi vasútépítéshez szükséges.

A V-Híd Zrt. az elmúlt években egy 200 fős középvállalatból egy 1200 fős nagyvállalattá nőtte ki magát, amelyben főként mérnököket és gépkezelőket foglalkoztatnak. Az elmúlt nyolc év alatt több mint 800 kilométer hosszú vasúti hálózatot építettek – tette hozzá.

Hangsúlyozta: „a vasútépítés minden magyar számára fontos, hiszen a vasúti közlekedés nélkülözhetetlen”, és reményét fejezte ki, hogy a magyar állam minél több forrást tud átcsoportosítani a zöld közlekedés fejlesztésére.

Az elmúlt években óriási beruházásokat hajtott végre a V-Híd Csoport, hiszen a mintegy 2,2 milliárd dollár értékű Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás mellett elkezdődött a megközelítőleg egymilliárd euró költségű Déli körvasút építése is – tette hozzá.

Az esemény kapcsán készült sajtóközlemény szerint a cégcsoport 2022-ben rendelt meg három gépóriást az osztrák Plasser & Theurertől, amelyből kettő megérkezett a nyár végén.

Az UNIMAT 08-4x4/4s Dynamic kitérő- és vágányszabályozót, valamint az USP 2000 c2 ágyazatrendező és profilozó gépet magyar mérnökök segítségével építette meg Európa legnagyobb vasútépítő gépeket gyártó vállalata. Mindkét gépet vasúti kitérők és pályák karbantartására fejlesztették ki. A számítógép által vezérelt munkagépek gyorsak és precízek, így akár 40 százalékkal is lerövidíthetik a karbantartásra szánt időt.

Mészáros Lőrinc elmondta: a fejlődés nem zárul le a kiskőrösi gépátadással, hiszen jövő év februárjában érkezik meg az SMD80-as vágányépítő géplánc. Az új gépeknek köszönhetően jelentősen nő a kivitelezés hatékonysága, hiszen rövidebb építési időt és kevesebb állásidőt eredményeznek.

Sárváry István, Mészáros Lőrinc, Szijjártó Péter és Budai Gyula Kiskőrösön (Fotók: MTI/Máthé Zoltán)

Sárváry István, a V-Híd Csoport vezérigazgatója arról beszélt, hogy a mostani gépbeszerzés része annak a stratégiának, amelynek célja, hogy a vasútépítésben is megszűnjön a külföldi nagyvállalatoktól való függés. A cégcsoport ma már olyan erőt képvisel a piacon, amelyre Magyarország mindig számíthat – fogalmazott.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....