veztőtámogató rendszerek

Egy új technológia megakadályozza az ütközést a holttérben haladó járművekkel

2020.11.09.

A Ford arra fejlesztette ki, hogy a többsávos utakon közlekedők elkerülhessék a holttér miatt bekövetkező baleseteket.

Minden autós számára ismerős az a helyzet, amikor sávváltás előtt a tükörbe pillantva úgy látja, hogy szabad az út, ám váratlanul – szinte a semmiből – mégiscsak ott terem mellette vagy mögötte egy másik jármű.

A rendszeres autópálya-használóknak a sávváltás már megszokott rutint jelent, de néha ők is belefutnak egy-egy veszélyes szituációba, amikor elfelejtik ellenőrizni a holtteret. 2018-ban a brit utakon a balesetek több mint felében fontos szerepet játszott, hogy az autósok nem néztek körül elég alaposan, vagy rosszul mérték fel a másik jármű sebességét vagy haladási irányát.

A Ford új, Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszere a vadonatúj Ford Kugában mutatkozik be. A rendszer folyamatosan figyeli, hogy a többsávos úton haladó Kuga holtterébe belép-e egy másik jármű. Ha a vezető sávváltásra készül, de a rendszer azt érzékeli, hogy eközben összeütközhet a holttérben haladó másik járművel, akkor az autó automatikus ellenkormányzással figyelmezteti az autót a sávváltási manőver veszélyére.

“Sok autóst meglepetésként ér, amikor egy másik jármű látszólag a semmiből bukkan fel,” mondta Glen Goold, a Kuga-program főmérnöke. “A Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszer olyan, mintha egy plusz szempár figyelne hátrafelé, segítve, hogy egy figyelmetlenség ne fajulhasson valami sokkal komolyabb problémává.”

Hátrafelé néz: Holttér Asszisztens

A Ford kínálatában már több mint egy évtizede szerepel a Holttérfigyelő rendszer (BLIS), ami a külső visszapillantóban megjelenő fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha az autó holtterében egy másik jármű halad.

Az új, Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszer egy lépéssel tovább megy, hiszen ilyenkor enyhén ellentart a kormánynak, hogy a vezető észrevegye: veszélyes lenne most átsorolni.

A Holttér Asszisztens radarjai másodpercenként 20 alkalommal, 28 méteres szakaszon ellenőrzik a Kuga melletti forgalmi sávokat; a berendezés 65-200 km/órás sebességtartományban működik. A rendszer automatikusan beavatkozik, ha sávváltás közben (amit a sávelválasztó jeleket figyelő, előre tekintő kamerával érzékel) úgy értékeli, hogy a Kuga összeütközhet egy mellette/mögötte haladó másik járművel.

A Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszer körülbelül 30 km/órás sebességkülönbségig tudja hatásosan megakadályozni a balesetet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
A 4628-as út 16-os kilométerénél történt a baleset, Mezőhék és Mezőtúr között – jelentette az....
2025.02.13
Az új Volvo EX30 Cross Country egy olyan, aszfalton és terepen egyaránt otthonosan mozgó jármű,....
2025.02.13
A MotoGP 2025-ös idénye egy rendkívül látványos, innovatív hétvégével veszi kezdetét: a kétkerekű....
2025.02.13
5 méter hosszú, nagy hatótávval kecsegtet, mégis olcsó lehet az okoskütyük gyártójának első városi....
2025.02.12
Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a....
2025.02.12
Több rekorder található a kék oválosok mezőnyében, igaz, különböző korszakokban versenyeztek. ..
2025.02.12
Ónos eső veszélye miatt csütörtökre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Csongrád-Csanád,....
2025.02.12
Az utóbbi hetekben meredeken zuhanni kezdtek a Tesla eladásai Európa egyes országaiban, amit....
2025.02.12
A Pestről Budára vezető oldalról átrepült a másik útpályára, és ott a forgalommal szemben állt meg....
2025.02.12
Hetedik szakaszán a Porsche Taycan megállt Malajziában a Join the Porsche Ride részeként.....