Aygo

Egy liter, három henger, öt millió

2022.03.13.

„Trendszetter miniautó” – hirdeti a Toyota, és vélhetően nem téved, de itthon sokan lesznek, akik inkább „csak” az elérhető kisautót látják majd az Aygo X-ben.

Kezdjük a végén: áprilistól érkeznek meg Magyarországra a Toyota Aygo X crossoverek, amelyek 4.590.000 forintos induló ártól rendelhetőek egy ideje. Mindezt azért indokolt elöljáróban rögzíteni, mert most, amikor rohamosan emelkednek az autók árai, már az is fegyvertény tud lenni, hogy ötmillió alatti kezdőáron elérhető új kocsi. A kis autó – amely a Toyota megfogalmazása szerint egyszerre viszi tovább és emeli új szintre az Aygo örökségét – most a gyártó legolcsóbb modellje.

Míg az apró crossoverként újjászületett Aygo alapverziója az ára miatt azok számára is vonzó lehet, akik racionális érvek mentén keresnek jó-ár érték arányú kocsit, az A-szegmensbe tartozó kisautó felszereltebb verziói „trendszetter” miniautóként hathat azokra, akik inkább az érzelmeik alapján választanak. Az Aygo X-et ugyanis megannyi szín- és felszereltségi változatban, kéttónusú fényezéssel, vagy akár pagodatetővel is lehet választani.

Nem véletlenül: a Toyota alapos kutatások során mérte fel, hogy továbbra is jelentős igény mutatkozik a „stílusos, kompakt” városi kisautók iránt. Ennek az igénynek a kielégítésére tett erőfeszítéseket jelzi az utastérbe választható felszereltségek listája is: 9 colos nagyfelbontású érintőképernyő, hangulatvilágítás, vezeték nélküli telefontöltő, saját Aygo mobilos applikáció vagy épp a JBL segítségével kifejlesztett – négy hangszóróból, 300 Wattos erősítőből és egy mélynyomóból álló – hangrendszer is kérhető. (Alapáron egyébként többek között jár már a 7 colos kijelző, a manuális klíma és több vezetéstámogató-, így például a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer.)

A Toyotának be is kellett vetnie mindent, hogy az új modell sokféleképpen legyen vonzó – vagyis alapverzióként és drágább, de trendi crossoverként egyaránt népszerűvé váljon –, hiszen az elődmodell magasra tette a lécet, rendkívül kelendő volt. Magyarországon is. Az Aygo még forgalmazásának utolsó teljes évében, 2021-ben is 34,3 százalékos részesedéssel bizonyult szegmense legnépszerűbb autójának a kivonásokkal tisztított hazai újautó piacon.

Technikai paraméterei biztos nem gátolják meg a sikert. Az Aygo X maradt ízig-vérig városi kisautó, 3,7 méteres hosszával alig 235 milliméterrel lett nagyobb, miközben a tengelytáv 9 centiméterrel nőtt. A teljes karosszéria szélessége 125 milliméterrel nőtt az Aygohoz képest, de az első ülések 2 centivel kerültek távolabb egymástól. A csomagtér 231 literes, ami több mint 60 literes növekedést jelent az elődhöz képest. Az Aygo X hajtásáról a többszörösen díjnyertes egyliteres, háromhengeres, 72 lóerős motor gondoskodik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A 208-as modell új generációja érkezhet a sportos performance verzióval, akár már 2026-ban. ..
2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....