járműgyártás

Egy amerikai cég lesz a Ferrari szövetségese az új platform tervezésben

2016.07.31.

Az olasz márka új generációs modelljeinek platform tervezéséhez nyújt segítséget a Michigan állambéli Altair Product Design stúdió.

A mérnöki, formatervező és szoftverfejlesztő cég már korábban is együttműködött a modenai gyárral, ezúttal egy 15 százalékkal könnyebb, de 20 százalékkal szilárdabb, csendesebb és vibrációmentesebb univerzális alap fejlesztésével bízta meg őket a Ferrari.

Az új platform biztosítja az alapját a következő generációs járműveknek, melyek fejlesztéséhez az Altair formatervezői és mérnökei már a márka olasz fejlesztő központjában dolgoznak. Royston Jones, az Altair Product Design technológiai vezetője szerint a kiterjedt alkalmazása a strukturális felépítésnek, valamint az optimális anyagelrendezésnek köszönhetően egy kiemelkedően magas súly/lóerő arányt érhetnek el az új modelleknél.

A világszerte 45 lokációval és több mint 800 alkalmazottal dolgozó cég a járműfejlesztés mellett a repülőgépipar, az egészségügy, a nehézipar, a tengeri- és vasúti közlekedés terén is számos projekt tervezője. A járműiparban olyan márkák partnereként lehet ismerős a nevük, mint például a Ford, Fiat, Jaguar, Volkswagen, Scania, Opel, és Reanult.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....