FIAT

Édenkert a Fiat torinói központjában

2021.06.15.

A Fiat autógyár amely immáron a Stellantis csoport egyik fontos brandje, nem csak kínálatával, de látványos gesztusokkal is jelezni szeretné a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét

Különleges, kultikus hely Torino egyik városrészének egykori ipari, ma inkább innovációs központjaként ismert Lingotto, ahol jelenleg is megtalálható a Fiat központja. A gyönyörűen felújított épület tetejére a legendás olasz autógyártó managmentje most függőkertet épít, mintegy 28 ezer növénnyel. Olivier Francois vezérigazgató úgy fogalmazott: "Azt, hogy az új Fiat 500-ast csak elektromosként dobjuk piacra, igazából már a Covid 19 előtt eldöntöttük. Már akkor tudtuk, hogy a világ nem bír el több kompromisszumot. Valójában a lezárások csak a legutóbbi figyelmeztetések voltak. 

 
Akkoriban olyan szituációknak lehettünk szemtanúi, amiket egészen odáig elképzelni sem tudtunk volna, mint például a városi utcákon kóborló vadállatok, és ahogyan a természet, visszahódítja mindazt, ami jogosan az övé. És, mintha még ezek után szüksége lett volna rá, emlékeztetett minket a cselekvés sürgősségére, hogy tennünk kell valamit a Föld bolygóért. Van egy ikonunk, az 500-as. 
 
Egy ikonnak mindig küldetése van, és az 500 sem kivétel: az 1950-es években mindenki számára elérhetővé tette a mobilitást, most pedig a fenntartható közlekedést kínálja mindenki számára"- zárta szívhez szóló gondolatait a Fiat vezér, aki nemrégiben egy, a környezetvédelmi világnap alkalmából rendezett konferencián azt is bejelentette, hogy 2025 és 2030 között fokozatosan kivezetik belső égésű motorral hajtott modelljeiket a kínálatukból
 
Azt, hogy a Stellantis csoport tagjaként a Fiat milyen komolyan veszi a törekvést a fenntarthatóságra, az is jelzi, hogy a multicég csatlakozott az olaszországi MenoPerPiú programhoz, amelynek célja, hogy alkalmazottainak lehetővé tegyék a környezet, természet és állatvédelmi szempontból is rendkívül fontos növényi alapú étkezést.  
 
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....