WTCR

Eddig egy 10. és egy 7. hely Michelisz mérlege Szlovákiában

2020.10.11.

A hatodik helyről rajtolt Michelisz Norbert az első futamon a Slovakia Ringen, de a félig vizes pályán választott gumitaktika nem sült el jól, tapadás hiányában a tizedik helyen végzett. A második versenyen viszont két helyet hozva hetedikként ért célba a Hyundai-jal.

A szlovákiai időmérőn visszatért a Hyundai a WTCR élmezőnyébe, hiszen Michelisz Norbert a márka legjobbjaként a második helyen végzett. Vasárnap három futamot rendeznek, ezek közül az elsőn a Q1 végeredménye alapján dőlt el a rajtsorrend, így a magyar versenyző a hatodik helyről indulhatott, közvetlenül csapattársa, Gabriele Tarquini mögül.

A pálya félig nedves, félig száraz volt, ami különböző gumistratégiát hozott a csapatoknál. Volt, aki négy slick gumival állt fel a rajtrácsra, de a Hyundai a vegyes gumiválasztás mellett döntött, és hátulra esőgumikat tett fel.

 

A rajt nem sikerült jól Michelisznek, két pozíciót veszítve nyolcadiknak esett vissza, de még az első körben visszaszerzett egyet, így a hetedik helyen stabilizálta magát a kezdeti helyezkedések után. Hamarosan támadni kezdte Girolamit, de később ő és a sokáig a második helyen haladó Catsburg is csúszkálni kezdett a pályán. A holland vissza is esett a negyedik helyre.

Guerrieri megelőzte Micheliszt, Girolami pedig Catsburgot - a Hyundai hátsó tengelyen lévő esőgumijai valószínűleg túlmelegedtek. A magyar versenyző visszalépett hetediknek, miután Catsburg még hátrébb esett, de nemsokára máris Coronellel szemben kellett védekeznie. A hetedik körben az Audi el is ment a folyamatosan csúszkáló Michelisz mellett. A végén Ehrlacher és Azcona is megelőzte Norbit, aki így a tizedik helyen fejezte be a futamot.

Jobb szereplés a második futamon

A második verseny rajtja után sem mindenki tudott a pályán maradni. Rögtön az elején Urrutia csúszott ki a sóderágyba, aztán Tassi Attila és Gabriele Tarquini akadt össze egy versenybalesetben, aminek következtében mindketten kiestek, be is kellett küldeni a biztonsági autót. Az esetet szerencsésen megúszta Michelisz, aki pont ott volt mellettük.

Az újraindítás után a magyar versenyző feljött hetediknek, de aztán Mikel Azcona a gyorsabb Cuprával körbeautózta őt, és visszaesett nyolcadiknak. A végén Girolami óriási balesete után feljött egy helyet Michelisz, és a hetedik helyen zárta a versenyt.

A szlovákiai záró versenyt 14:45-kor (élő: Sport 2), rendezik, amelyen Michelisz a második helyről rajtol majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....