személyi hír

Dr. Keszte Róbert a magyarországi Continental csoport országkoordinátora

2021.01.05.

A Continental technológiai vállalat Dr. Keszte Róbertet, budapesti  Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját bízta meg 2021. január 1-től a magyarországi Continental csoport országkoordinátori feladatainak ellátásával. Ezt a pozíciót az elmúlt két évben Nagy Mihály, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezető igazgatója töltötte be.

Dr. Keszte Róbert a budapesti Continental gyár ügyvezető igazgatói feladatai mellett vállalta az országkoordinátori megbízást, mely feladatkörének vonatkozásában Dr. Hans-Jürgen Duensing, a Continental AG igazgatótanácsának tagjának tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Dr. Keszte Róbert 2000-ben csatlakozott a Continentalhoz a budapesti gyár mérnökeként, majd széles körű tapasztalatokra tett szert a telephely több részlegének irányításával. Nemzetközi karrierjét 2006-ban a cégcsoport nagyszebeni gyárában kezdte és 2007-ben a nürnbergi központjában folytatta. A külföldi megbízásokat követően ismét a budapesti gyárban látott el gyáregység vezetői feladatokat, majd 2010-től a Continental temesvári elektronikai gyárát vezette 3 éven keresztül. Magyarországra 2014-ben tért vissza a Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárának ügyvezetőjeként, mely feladatát a jövőben is folytatja. A budapesti gyár irányítása mellett aktív szerepet vállalt a Continental magyarországi tevékenységének bővítésében: az újonnan épülő debreceni gyár és a 2018-ban Budapesten megnyitott Mesterséges Intelligencia fejlesztőközpont létrehozása is nevéhez kapcsolódik. Vezetése alatt az elmúlt hat évben a budapesti gyár két egymást követő évben, 2018-ban és 2019-ben is elnyerte „Az év gyára” kitüntető címet, az „Év beszállítója 2020“ verseny győztesei között is szerepelt, miközben a magyar kormány partnereként aktívan részt vett az Ipar 4.0 mintagyár programban is.

A 10 magyarországi vállalat egy Continentalként alakítja a jövő mobilitását

A magyarországi Continental csoport jelenleg 10 hazai lokációban, közel nyolcezer munkatárssal végez fejlesztési, gyártási, és kereskedelmi tevékenységet, kiemelt pozíciót elfoglalva a német székhelyű vállalatcsoport globális térképén. Az egyes magyarországi vállalatok vezetői egy Continentalként alakítják közös, országos stratégiájukat, mely keretében beruházási és fejlesztési projekteket indítanak, kiemelt üzleti területek feladatait irányítják és élnek a vállalati szinergiák adta lehetőségekkel. Az országos funkciók, mint a HR, beszerzés és vállalati kommunikáció cégcsoport szintű irányítása is az országkoordinátor (Head of Focus Country) feladatkörébe tartozik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....