Modell

DJI Mavic Air drón

2018.06.29.

A DJI nem túl régen jelentette be legújabb drónját, a Mavic Air-t. A hír hallatán és az első fényképek alapján nehéz volt eldönteni, hogy a DJI palettán milyen létjogosultsággal bír ez a modell, tudva azt, hogy tudásában alatta de hasonló méretben ott a Spark modell, míg felette részben tudásban, részben pedig méretben nagyobb Mavic Pro van. Kicsit úgy tűnt, fogyóban az ötlet DJI háza táján és belőttek még egy drónt a két modell közé. Kiderült, tévedtünk. 

Természetesen jobban megnézve a modellt és annak képességeit, azért ennél többről van szó. Ebben a cikkben egy kicsit közelebbről megismerkedhetünk a Mavic Air modellel és pár videót is bemutatunk, melyben a legfontosabb infókat adjuk át a modellről. Hiperszuper részletességgel nem tárgyaljuk a használatot, funkciókat, mivel kismillió bemutató cikk van, és aki már látott DJI terméket, könnyen eligazodhat az új modellel működésében.

A Mavic Air drón tehát a DJI újabb összecsukható, és így könnyen hordozható modellsorozatába passzol a Spark és a Mavic Pro után. (A Tello-ról most ne beszéljünk, az egy kis okos, de mégiscsak mini drón, nem egy ligában játszik ezzel a 3 termékkel)

Méreteit tekintve is a Spark és a Mavic Pro közé sikerült illeszteni, de van pár olyan tulajdonsága, amiben jobb, mint kisebbik testvére, és jobb, mint a nagyobbik, van pár, amiben viszont nem olyan jó.

A legfontosabb paramétereket egy összehasonlító táblázatba rendeztem számotokra, ami segít egyből átlátni, mi az amiben többet, és mi az amiben kevesebbet kapunk, amikor a Mavic Air mellett döntünk.

DJI Mavic Air távirányító

Kamera

Mindhárom készülékhez 3 cellás, LiPo akkumulátor biztosítja a tápellátást, intelligens fedélzeti elektronikával egybeépítve.

Kapacitásuk eltérő.

A fenti táblázatot böngészve jól látszik, hogy megjelenésük sorrendjében, elsősorban a kamera képességei javulnak drámaian. A 3 modell közül a “legöregebb” a Mavic Pro (és ugyanide tartozik a Mavic Pro platinum is) , funkciókban, teljesítményeben jobb, de kamerában gyengébb, mint a “legfiatalabb” Mavic Air.

A táblázat alapján az is látszik, hogy a relatív olcsóbb kivitelek, (Spark, vagy Air) bizonyos kompromisszumra kényszerítenek minket repülési idő, vagy a jelsugárzás, irányítás területén. (WIFI szemben az OcuSync képességei)

Ez a legtöbb modellező számára érdektelen, de az tény, hogy városias, épületekkel tűzdelt, zavaroktól hemzsegő légtérben a Spark és az Air elvérzik a Pro mellett, ellenben a fotós képességeit tekintve, az Air elég komoly!

Nekem kifejezetten tetszik néhány részletmegoldás a távirányítón (levehető kontroll karok, melyeket nem hagyunk el, mert a távba bepattinthatóak, viszont így védelmet élveznek a szállítási sérülések ellen), a gimball védő és rögzítő eleme is nagyon okos megoldás.

A hátsó szenzor nagyon sok modellező drónját fogja megmenteni a leeséstől hátrafele repülés közben…  és még számtalan egyéb jópofa ötlet.

A modell kibontásáról és az első lépésekről készítettünk néhány videót, melyet ajánlok figyelmetekbe.

https://www.youtube.com/user/ModellHobbyKft/videos 

A modellt a Modell & Hobby webshopjában lehet megvásárolni!

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....