Renault Megane
Az újraszerveződés első lépése pedig az volt a Renault számára, hogy létrehozott egy közös céget a kínai Geelyvel, akikkel közösen fog belsőégésű motorokat és hibrid hajtásláncokat fejleszteni és gyártani a jövőben. Nem csak saját maguknak, de akár külsős gyártóknak is. Mindez azért is volt fontos a franciák számára, mert így egyrészt összesen 17 gyártósor és 3 fejlesztő központ felett rendelkezhet, másrészt minden maradék figyelmét az európai 2035-ös belsőégésű motortiltásra fordíthatja. Nem véletlen, hogy a Renault most úgy döntött, hogy összesen öt részre osztódik – ahogy azt több európai gyártó is tette.
Az öt divízió egyike lesz a korábban említett Geely egyesülés, aminek a Horse nevet adták. Ampere néven az elektromos autókért felelős divízió fog dolgozni. Illetve lesz még egy divízió a sportautók számára, egy az „újrahasznosításért és mobilitásért” felel majd, míg az ötödik ágat a financiális oldal teszi majd ki. Minden divíziónak saját igazgatója lesz, profit és veszteség felelősséggel a vállukon. Ráadásul az utolsó három említett részleg nyitott lesz külső befektetők felé is, amilyen például a Qualcomm vagy a Google. A Nissan és a Mitsubishi egyelőre nem reagált Luca de Meo átszervezésére, de például a Nissan korábban kifejezte aggodalmait, amikor szellemi tulajdont is megosztott a Renault a Geelyvel.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!