Jaguar

A Discovery modellel kezdi a gyártást a Jaguar új szlovákiai üzeme

2016.12.04.

- A Jaguar Land Rover az egyik legújabb modelljét, a párizsi autószalonon bemutatott Discoveryt kezdi majd gyártani elsőként az új szlovákiai üzemében - írta a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap.

Az indiai Tata Group tulajdonában lévő brit márka ezt a modellt most az Egyesült Királyságban lévő gyárában készíti, az autó szlovákiai gyártása 2018 őszén kezdődhet meg, ekkorra várható ugyanis a Nyitrán épülő gyár beüzemelése. A nyitrai gyár építése idén szeptemberben kezdődött. Az 1,1 milliárd fontos beruházásból megépülő, 300 ezer négyzetméter alapterületű gyár a brit autómárka első kontinentális üzeme lesz.


A nyitrai üzemben a tervek szerint már az első gyártási évben 150 ezer gépkocsi készül, s a gyár - amelyet úgy terveztek, hogy a későbbiekben megduplázhassa kezdeti kapacitását - 2800 embert foglalkoztat majd. A létrehozandó munkahelyekre óriási - több mint tizenötszörös - a túljelentkezés, a szlovák munka, szociális és családügyi központ (ÚPSVR) adatai szerint az alig háromezer munkahelyre több mint negyvenezer érdeklődő jelentkezett.

A Jaguar nyitrai üzeme a negyedik Szlovákiában működő autógyár lesz, az elsőként létrehozott pozsonyi VW, majd az azt követően épült nagyszombati PSA és a zsolnai Kia után. E működő három gyár összesített termelése tavaly meghaladta az egymillió gépkocsit, amivel az ágazat új gyártási rekordot döntött Szlovákiában és egyidejűleg megőrizte világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban is, 184 legyártott autóval ezer lakosra számítva.


A legutóbbi összesített adatok szerint az autóipar Szlovákiában közvetlenül 80 ezer embert foglalkoztat, közvetve pedig több mint 200 ezer embernek ad munkát. Az ágazat termelése tavaly a szlovák GDP több mint 12 százalékát, a szlovák ipar teljesítményének pedig 44 százalékát adta. Az autóipar az ipari exportban 35, a teljes kivitelben pedig 26 százalékkal részesült.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Donald Trump, az Egyesült Államok frissen beiktatott elnöke, első beszédében bejelentette, hogy....
2025.01.31
A kifejezetten tisztán elektromos meghajtásúra tervezett Sports Activity Vehicle (SAV) új kiadása....
2025.01.31
Életveszélyes helyzet alakult ki az M3-as autópályán, amikor egy kamionos hirtelen rosszul lett. A....
2025.01.31
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinformtól. ..
2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..
2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....