Audi

Díjjal ismerték el az Audi Hungaria duális szakképzését

2014.02.28.

Az Audi Hungaria Motor Kft. nyerte el a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) szakképzési díját. Budapesten, ünnepélyes díjátadó keretében Dr. Matei I. Hoffmann, Németország magyarországi nagykövete adta át a DUIHK által alapított Szakképzési Díjat a vállalatot képviselő, duális szakképzésért felelős munkatársaknak. A vállalatnál a 2001 óta működő duális szakképzés keretében több mint 1 400 szakmunkástanuló sajátította el szakmáját és kezdte meg szakmai pályafutását az Audi Hungariánál.

„Nagyon büszkék vagyunk erre az elismerésre,“ mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „A 2001-ben életre hívott duális szakképzés fontos kulcsa személyügyi stratégiáknak. Szakmunkástanulóink egy gyakorlatorientált szakképzés után stabil alapokkal kezdhetik meg szakmai karrierjüket vállalatunknál. Ez egy nagyon jól működő képzési program, amelynek segítségével hosszú távon tudjuk biztosítani szakember-utánpótlásunkat.”

Három kategóriában - Motiváció, Együttműködés és Innováció – osztották ki a Szakképzési Díjat.

„A díj alapításával célunk azon kiemelkedő projektek és kezdeményezések elismerése volt, melyek jelentős mértékben és példaértékű módon segítik elő a gyakorlatorientált szakképzést Magyarországon”, mondta Gabriel A. Brennauer, a DUIHK ügyvezető igazgatója.

A DUIHK az Innováció kategóriában díjazta az Audi Hungariát az Audi Akademie Hungaria Kft.-vel  együtt. A díjat a „Tanulószigetek” projekt nyerte el. A gyakorlatorientált szakképzés termeléssel való összekapcsolása hatékonyabbá és magasabb értékűvé teszi a képzést. 

Az Audi Hungariánál 2001 óta a duális szakképzés rendszerében tanulhatnak a fiatal szakmunkástanulók, amelynek során a vállalat Oktató- és Tréningközpontjában ismerkedhetnek meg a legmodernebb gyártási technológiákkal és gyártóberendezésekkel. Az oktatóközpontban 2 600 négyzetméteren robotkabinok és IT oktató szobák mellett, a legmodernebb laborok és szakmai helyiségek találhatók az elektronika, pneumatika, hajtástechnika, autódiagnosztika, karosszéria- és járműtechnika területek számára.

A szakmunkás képzés keretein belül a vállalat évek óta sikeres együttműködést folytat a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központtal és a Kossuth Lajos Szakközép-, Szakiskola és Kollégiummal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....