Shell

A DHL Express és a Shell együttműködik Magyarországon

2013.11.25.

Szombathelytől Békéscsabáig harminc Shell töltőállomáson nyílnak DHL Express árufeladási pontok, így ezeken a Shell kutakon éjjel-nappal feladhatjuk távol élő szeretteinknek karácsonyi ajándékukat.

A Shell Magyarország és a DHL Express hosszú távú megállapodást kötött arról, hogy több fázisban elindítják közös, Európa számos országában már sikerrel működő szolgáltatásukat. Ennek keretében a DHL Express első körben november végéig 10 budapesti Shell állomáson és 20 vidéki nagyvárosban nyitja meg feladási pontjait, a DHL Service Point árufeladási pontokat.

„Bízunk benne, hogy sikeres lesz az új szolgáltatás, és tovább bővíthetjük az üzletek körét. Terveink szerint 2014 második negyedévében a küldeményfeladás mellett a küldemények átvételét is lehetővé tesszük partnereinknek minden Shell Service Pointban. Ezzel az új lehetőséggel elsősorban a lakossági és kkv ügyfeleinknek nyújtunk egyszerűen használható, könnyen elérhető szolgáltatásokat” - mondta el Bándli Zoltán, a DHL Express kereskedelmi igazgatója.

A DHL Service Point üzletek fontos helyet kapnak a DHL Express stratégiájában, amelynek középpontjában elsősorban a kis- és középvállalati ügyfelek állnak. A mostani együttműködés elindítása is része ennek a törekvésnek és további cél, hogy a közeljövőben minél szélesebb hálózatban, minél szélesebb partneri kör érje el ezt a szolgáltatást is.

„A Shell és a DHL számos más európai országban működik együtt hasonlóképpen. Folyamatosan keressük a lehetőséget, hogyan tudunk vásárlóinknak még jobb és sokrétűbb szolgáltatásokat nyújtani. Reméljük, hogy vásárlóink örömmel fogadják ezt az új szolgáltatást, és később az egész magyarországi hálózatunkra ki tudjuk terjeszteni” - mondta Juhász Péter, a Shell kiskereskedelmi üzemeletetési igazgatója.

A szolgáltatás részeként az ügyfelek egyszerűsített árlista alapján adhatják fel küldeményeiket borítéktól az 5 kg-os súlyig, a küldemények feladásához ingyenes csomagolóanyagokat és biztosítást is kínálnak. A Shell Service Pointokban a DHL belföldi és nemzetközi légi szolgáltatásai is elérhetőek – utóbbiak reggeli és déli kiszállítási opcióval, amelyek mind belekerülnek a Shell ClubSmart programjába: minden feladás után extra ClubSmart pontokat is kapnak a vásárlók.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..
2025.01.30
A TT Parts Hungary dolgozói gyűjtötték össze a meglepetés macskaeledel adományt, amit "házhoz is....
2025.01.30
A BMW M GmbH új különkiadással bővíti portfólióját a nagyteljesítményű sportautók szegmensében:....
2025.01.30
Karambolozott két autó Hosszúheténynél, a tűzoltók megfeszítve dolgoztak a helyszínen – jelentette....