elismerés

Dános András az Év Autós PR-szakembere

2020.06.10.

Harmincéves sikeres opeles pályafutást követően mond szakmai búcsút az autós újságíróknak Dános András, az Opel hazai PR-igazgatója. Az Év Magyar Autója zsűrije a verseny lebonyolításban nyújtott fáradhatatlan és alapos segítségéért neki ítéli oda 2020-ban az Év Autós PR-szakembere díjat. 

Az Opel Magyarország öt modelljét nevezte az Év Magyar Autó 2020 különböző díjaira, a Corsát, az elektromos Corsát, az Astrát, a Crossland X szabadidő-autót és a Grandland X szabadidő-autó hibrid változatát. Ez utóbbi végül az Év Zöldautója 2020 díjat nyerte el a hibrid autó kategóriában, a Corsa pedig a második helyet szerezte meg a Magyarország Autója 2020 díj kisautó kategóriájában. A siker kovácsolásában kivette a részét a márka örökké mosolygó PR-igazgatója is. Dános András nemcsak a hazai tesztelés lehetőségét biztosította a zsűritagok számára, de meghívta a teljes zsűrit a Corsa horvátországi nemzetközi tesztjére, a Grandland X Hybrid4 németországi bemutatójára, és ami teljesen egyedülálló, hogy kizárólag a zsűritagok számára szervezett egy idő előtti, abszolut premier tesztelést Frankfurtban, ahol a világon elsőként vezethettük újságíróként az elektromos Corsát.

Hogy mi volt Dános András legemlékezetesebb pillanata az elmúlt 30 évből? Ezt ő maga nyilatkozta egy korábbi interjúban: Mindenképpen az első autó legördülése, a magyar Opel Astra megszületése. Előzményünk nem volt, nem is lehetett az elsőt csak egyszer lehet elkövetni. Óriási média sztorit csaptunk. A politikai rendszerváltás gazdasági szimbóluma volt, ha úgy tetszik a gazdasági rendszerváltás egy fontos mozzanata. Antall József miniszterelnök betegen is vállalta, hogy jön és levezeti az autót a sorról. Jópofa háttértörténet, hogy előtte hetekig volt egy Astra Antall Józsefnél. Miniszterelnökként nem igazán vezetett, vagy vezethetett, hisz mindenhová állami autón sofőr vitte. Így adtunk neki egy – még természetesen import - Astrát, amelyen gyakorolta a vezetést. Nem is volt gond, a GM európai elnökével levezette az autót. Óriási történet volt. Kézi munkával raktuk össze a díszletet, emelőkosaras járművel tettük fel a zászlókat a megfelelő helyekre. Farmerban, trikóban este fél tízkor még aggattunk a gyárban. A táborverés időszaka volt ez, amit az első autó elkészülése koronázott meg. Utána követte a motorgyár avatása. Az már nem generált akkora figyelmet. Hiába volt a motorgyártás gazdasági értelemben messze a húzóprofil, mégis az autó kapta a legnagyobb figyelmet. Guinness-rekordot döntöttünk az avatással: mi egy év alatt háromszor avattuk fel ugyanazt a gyárat. A harmadik avatáson, az októberi ünnepélyes gyárátadáson, Göncz Árpád akkori államelnök volt a díszvendég. Az úttörő időszak rendkívül izgalmas volt. A nehézségeket átvészeltük, szinte csak pozitív emlékeim vannak. Az is emlékezetes volt, amikor pár évvel később Jack Smith GM-elnök másodszor járt Magyarországon. Magas állami kitüntetést kapott. Ezzel az eseménnyel összekötöttük az Opel Omega B látványos bemutatóját a Budai Várban. Volt tűzijáték, meglepetés és gyönyörű környezet. Egy fél augusztus 20-át ellőttünk a Dunáról. Ma ezeket már nem lehetne megismételni, egy leleplezésre nem tudunk idehozni egy GM-elnököt.

Az Év Autós PR-szakemberét 2021-ben is megválasztjuk, azok a PR-szakemberek esélyesek a kitüntetésre, akik az adott évben kiemelkedő segítséget nyújtanak az Év Magyar Autója zsűrijének a szakszerű szavazás lebonyolításában és messzemenőkig lehetővé teszik a jelölt autók alapos kipróbálását és tesztelését. A díjjal járó oklevelet az Év Magyar Autója díjakkal együtt adjuk át minden évben.

Kiadja: Év Magyar Autója zsűri

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....