Dakar

Dakar: Al-Attijah előnye hatalmasra nőtt az összetettben

2023.01.07.

A négyszeres bajnok katari előnye már több mint egy óra, ráadásul az első három helyen Toyoták állnak.

A versenyzőknek pénteken a tervezettnél rövidebb távot kellett teljesíteniük, a héten lehullott eső miatt 467 helyett 358 kilométeres volt a gyorsasági szakasz, és a mezőny al-Duvadimi helyett Rijádba érkezett Ha'ilból. A címvédő Al-Attijah és francia társa, Mathieu Baumel a csütörtöki siker után pénteken is a leggyorsabbnak bizonyult, Toyotájával 3:13:12 óra alatt teljesítette a mért távot. A hatodik szakaszt az összetettbeli második helyről kezdő Stéphane Peterhansel a 212. kilométernél balesetet szenvedett Audijával, navigátora, Edouard Boulanger megsérült, kórházba szállították, így a francia párosnak fel kellett adnia a versenyt. Az ugyancsak Audival versenyző spanyol Carlos Sainz, aki összesítésben negyedikként kezdte a hatodik szakaszt, ugyanazon a helyen szintén balesetet szenvedett, de ő és navigátora is sértetlenül úszta meg a bukást, viszont az autó megsérült, amivel sok időt vesztettek.

A motorosoknál az argentin Luciano Benavides (Husqvarna) győzött, második helyezett csapattársa, az amerikai Skyler Howes pedig megerősítette éllovas pozícióját összetettben.

A kamionosoknál a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió műszaki probléma miatt nem tudott elindulni a hatodik szakaszon, mivel a törött légszűrőházon keresztül homok jutott a motorba. A Qualisport Racing csapat tájékoztatása szerint azonban a hazai stáb segítségével igyekeznek beszerezni a megfelelő alkatrészt, és amennyiben sikerül megjavítani a Scania Qualisport Hyenát, a hétfői szünnapot követően csatlakozna újra a mezőnyhöz a magyar hármas.

A verseny szervezői pénteken este jelentették be, hogy a motorosoknál - és a quadosoknál - törölték a szombati szakaszt, így ők majd csak vasárnap folytatják a versenyt. A szervezők azzal indokolták döntésüket, hogy a hatodik szakaszt követően a két kategória összes résztvevőjénél "nagyfokú fáradtság" volt tapasztalható, emellett pedig számukra különösen nagy plusz "nehézségeket" jelenthet az időjárás is.

A résztvevőknek a prológgal együtt csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a jövő vasárnapi célba érkezésig. A viadal teljes távja az összekötő szakaszokkal együtt több mint 8500 kilométer.



    Eredmények:

    6. szakasz, Ha'il-Rijád (358 km gyorsasági):

    ------------------------------------------

    autósok:

1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:13:12 óra

2. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive Hunter) 3:29 perc hátrány

3. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 8:52 p h.

    az összetettben:

1. al-Attijah, Baumel 24:00:48 óra

2. Lategan, Cummings 1:06:50 ó h.

3. Lucas Moraes, Timo Gottschalk (brazil, német, Toyota) 1:13:19 ó h.



    motorosok:

1. Luciano Benavides (argentin, Husqvarna) 3:14:19 óra

2. Skyler Howes (amerikai, Husqvarna) 56 másodperc hátrány

3. Toby Price (ausztrál, KTM) 2:20 perc hátrány

    az összetettben:

1. Howes 26:31:52 óra

2. Price 3:31 p h.

3. Kevin Benavides (argentin, KTM) 7:01 p h.

Szombaton Rijádból al-Duvadimibe halad majd a mezőny, a 714 kilométeres össztávból 398 kilométer lesz a gyorsasági szakasz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....