Dacia Duster

A Dacia legyártotta a hétmilliomodik járművét Romániában

2022.01.19.

- A Dacia legyártotta a hétmilliomodik járművét dél-romániai üzemében, amely 1968 óta működik - közölte szerdán a román média, az autó egy Duster Extreme modell volt, amely egy romániai megrendelő birtokába került.

Az egymilliomodik járművet 1985-ben gyártották, a kétmilliomodikat 1998-ban, az ötmilliomodikat 2014-ben. A Dacia-üzem a francia Renault tulajdonában van, a dél-romániai Mioveni településen található gyár termelésének 85 százalékát exportálják.

Romániában két járműgyártó van, a Dacia mellett az amerikai Fordnak is van egy üzeme. Utóbbi tavaly december közepén jelentette be, hogy szintén az ország déli részén, Craiován található üzemében legyártották az egymilliomodik járművet. A Ford tizenkét évvel ezelőtt nyitott gyárat Romániában.

Tavaly a két gyártó összesen 420 755 járművet állított elő, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A Dacia ebből 257 405-öt készített, ami 1 százalékos csökkenés volt. A Ford termelése 9 százalékkal esett vissza, az amerikai cég 163 350 járművet szerelt össze tavaly a craiovai üzemében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....