Martorell

A CUPRA megkezdi az új Formentor gyártását

2020.09.30.

A CUPRA megkezdi az új Formentor gyártását. Az első, csak a márkának tervezett modell forgalmazása a jövő héten kezdődik a 310 lóerős változattal, de a hajtásláncok széles választékában hét motort  fognak kínálni, beleértve a jövő évtől elérhető plug-in hibrid változatokat is.

A CUPRA Formentor lesz a hatodik modell, amelyet Martorellben gyártanak, és több mint 10 %-os további termelési mennyiséget jelent majd az üzem számára. A SEAT következő elnöke és a CUPRA vezérigazgatója, Wayne Griffiths magabiztos üzenetben adott tájékoztatást, hogy az üzem már teljes kapacitással működik ennek az autónak és a vállalat többi modelljének gyártására.ak kínálni, beleértve a jövő évtől elérhető plug-in hibrid változatokat is.

Martorellből a világnak

Az első exkluzív CUPRA modell gyártásához három műszakban 3 000 munkás részvétele szükséges az üzem 2. gyártósorán, a Formentor gyártása kezdetben napi 160 darabbal indul.

„Az új Formentor nagy lépést jelent a CUPRA életében. Első egyedi fejlesztésű autójaként a márka növekedéséhez is hozzá fog járulni, és ezzel láthatóbbá és vonzóbbá válik a brand. Célunk, hogy ennek az autónak a bevezetésével túllépjük a CUPRA eladási mennyiségének kétszeresét, és új nemzetközi piacokat hódítsunk meg a széles választékot jelentő hétféle motornak köszönhetően. Sőt, ez az autó a martorelli gyárnak több mint 10% -os további gyártási volument fog jelenteni, ezzel a gyártósorok teljes kapacitással fogja működni. Meggyőződésem, hogy ez a modell megváltoztatja a CUPRA márka jövőjét. ” emelte ki Wayne Griffiths.

Mérföldkő a CUPRÁ-nak

A Formentor a CUPRA globalizációs stratégiájának kulcsfontosságú pillére. Ezzel az új modellel a márka  szeretné megszilárdítani helyzetét a főbb európai piacokon és be kíván lépni a leginkább elektrifikált országokba, például Norvégiába. A CUPRA emellett az új latinamerikai piacokon, valamint Törökországban és Izraelben is terjeszkedhet Griffiths bejelentése szerint.

A CUPRA márkanév alatt homologizált első modellként a CUPRA Atecához és a CUPRA Leonhoz csatlakozik, melyek új verziói szintén 2020 utolsó negyedévében lépnek piacra. A márka ezzel kezdi meg termék offenziváját, miután a 2018-as létrehozása óta szeptember végéig 55 000 darab autót értékesített, meghaladva minden kezdeti várakozást.

Ezenkívül a CUPRA az év vége előtt elindul az e-mobilitás útján a CUPRA Leon első plug-in hibrid változatainak megérkezésével, míg a CUPRA Formentor plug-in modell 2021 elején mutatkozik be. Ezekhez csatlakozik a CUPRA el-Born, az első teljesen elektromos autó, melynek piaci bevezetése szintén jövőre esedékes. A márka arra számít, hogy a teljessé váló modellpalettával a SEAT forgalma eléri az egymilliárd eurót.

Az első CUPRA Garage hamburgi megnyitója után Griffiths bejelentette, hogy a Formentor beindításához a márka külön CUPRA hálózatot hoz létre, új és rugalmas formátumokkal, amely továbblép a hagyományos kereskedésen. A márka kiterjeszti hálózatát is annak érdekében, hogy az év végéig közel 520 CUPRA szakértő legyen a világon, és folyamatban van további CUPRA mester toborzása, hogy 2020 végéig számuk elérje a 600-at világszerte.

Formentor Merc ter Stegennek

A márka új modelljét, melyet nemrégiben az FC Barcelona hivatalos autójának jelöltek, átadták Marc ter Stegennek, a csapat kapusának a CUPRA nagykövetének. A német játékos saját Formentorának kulcsait az új modell gyártását ünneplő digitális eseményen kapta meg, amelyet a martorelli CUPRA Garage-ban tartottak.

Ter Stegen, aki az új modell előfoglalási kampányában az elsők között ült a Formentor volánja mögé, hangsúlyozta: „Mikor először láttam a Formentort, meg voltam győződve arról, hogy együttműködünk a CUPRA-val, mivel erősen azonosulok sportos szellemiségével és kifinomult dizájnjával. Nagyra értékelem, hogy a részletekre is figyelnek, mellyel a Formentor ötvözi az összes olyan elemet, amit egy járműben keresek. Alig várom, hogy Barcelona utcáin vezessem. ”

Belépés egy új kategóriába

A CUPRA Formentorral a márka belép a CUV szegmensbe, amely a következő öt évben várhatóan megduplázza piaci részesedését Európában. Ez a nagy teljesítményű crossover, amely Mallorca szigetének ikonikus partjáról kapta a nevét, a márka DNS-ét ötvözi a csúcstechnológiával, a káprázatos és magával ragadó külső kialakítással, az egyedi belsővel és a legmodernebb, nagy teljesítményű motorváltozatokkal.

A Formentor hét különböző motorral lesz kapható, beleértve a 310 lóerős benzines változatot is, és 2021-től egy PHEV plug-in hibridet, amelynek összteljesítménye 245 lóerő, és hatótávolsága csak elektromos módban körülbelül 50 km lesz. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.10.20
A világ legzöldebb autógyártója, a részben vagy teljesen elektromos környezetbarát meghajtások....
2020.10.20
A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető országos közlekedésbiztonsági kampány indult....
2020.10.20
A hálózatról tölthető (plug-in) hibrid autók az egyik legnépszerűbb alternatívává váltak a....
2020.10.20
Az Európában aktív autógyártók sokkal inkább rászorulnak bizonyos szintű állami segítségre, mint....
2020.10.20
Tovább gyorsul az új, nyolcadik generációs Golf: a GTI2, GTE3 és a GTD4 után a sportos Golf....
2020.10.20
Az október 16-18-án megrendezett Goodwood SpeedWeek futamsorozaton a GR Yaris és a GR Supra is....
2020.10.20
Október közepén irigylésre méltó gyártási jubileumhoz érkezett a BMW Group lipcsei üzeme: elkészült....
2020.10.20
Ugyan három egymást követő hónapban is jelentős mínuszt produkált a használt autó piac az év során....
2020.10.20
A baleset a sztráda Szeged felé vezető oldalán történt. A helyszínen egy sávon halad a forgalom. ..
2020.10.20
Újfajta félfrontális tesztet vezet be az Euro NCAP, a törésteszt első áldozata pedig a negyedik....