autósport

Csúcson a magyar M1RA és Tassi

2017.09.10.

Az autósportban ilyen még nem volt: a magyar M1RA csapat és pilótája vezeti a TCR sorozat pontversenyét.

 

Kettős győzelem után tömegbaleset

Rekordgyorsasággal alapított csapatot Michelisz Norbert, aki továbbra is folytatja a versenyzést a világbajnoki címért a WTCC sorozatban, miközben idén kétszer is beült a M1RA autójába. Ez is Honda Civic, de a TCR szabályainak megfelelően némileg egyszerűbb konstrukciójú - két literes, 350 lóerős telejsítményű - turbómotoros autót jelent. Az új sorozatba a világbajnok Rob Huff is beugrik időnként, nem véletlenül, hiszen egyre népesebb a mezőny és népszerűbb a Marcello Lotti által alapított sorozat, melynek előnye, hogy kisebb költségvetéssel lehet izgalmas versenyfutamokat rendezni. Láthatták ezt a magyar nézők is a Hungaroringen, ahol kétszer győzött az akkor éppen 18-ik születésnapját ünneplő Tassi Attila, de dobogóra állt mentora és a M1RA csapat tulajdonosa, Michelisz Norbert is.

A magyarországi eredménnyel élre is álltak, de a következő futamon, a németországi Oscherslebenben nulláztak a fiúk, így ha csak néhány ponttal is, de pilótájuk, Tassi Attila második helyre került a tabellán, miközben csapatban továbbra is óriási előnnyel vezettek. Sajnos a M1RA olasz pilótája, Roberto Colgiago annyira megsérült a németországi futam tömeges ütközésében, hogy több bordája is eltört.

Tinédzser parti

A M1RA srácok még abban reménykedtek, hogy szeptemberre felépül idősebbik pilótájuk, ám a következő futamra nélküle kellett utazniuk. Ez azonban csak az utolsó pillanatban derült ki, így pótolni kellett a tapasztalt Colciagot. Villámgyors megoldás született, ebben is tényleg nagyok a M1RA-os, akik végül három pilótával álltak rajthoz Thaiföldön, a versenyzők és nézők által is kedvelt Buriram pályán. A harmadik srácot a VW Golfokkal versenyző WestCoast Racing csapattól szeződtették át, a 16 éves Giacomo Altoe a 24 autós mezőny legfiatalabb pilótája.

Ismét az élen

És ekkor jött a meglepetés: a rossz előjelek ellenére és egy gyors mentőakció után a M1RA pilóták háromszor is dobogóra álltak, és végül egy első, második, harmadik, valamint negyedik hellyel már utcahosszal vezetik a csapatversenyt és az egyéni tabellán ismét élen áll pilótájuk. Szóval nehezen indult, de összejött, mert remekül teljesített a M1RA Motorsport a TCR nemzetközi túraautó-bajnokság thaiföldi fordulójában, ahol a magyar csapat 18 éves tehetsége, Tassi Attila két versenyhétvégével a szezon vége előtt visszaszerezte az első helyet a francia Jean-Karl Vernaytől.

Két pontos hátrányból két pontos előny

Az első futamon Michelisz Norbert győzött, Tassi harmadik lett, a második versenyen pedig a vendégpilóta Giacomo Altoe állt fel a dobogó második fokára, miközben Attila fontos pontokat gyűjtött a negyedik helyen. Köszönhetően annak is, hogy Michelisz Norbert védte Vernay támadásaitól mindaddig, amíg nem kellet kiállnia technikai hiba miaat. Ennek ellenére is bejött a taktika és Tassi mindkét futamon közvetlenül legnagyobb riválisa, Jean-Karl Vernay előtt intették le: az első versenyen a harmadik-negyedik, a másodikon a negyedik-ötödik helyen értek célba. Mindennek köszönhetően a magyar pilóta a burirami forduló előtt meglévő két pontos hátrányából két pontos előnyt csinált. Így két fordulóval a vége előtt vezeti a rangos nemzetközi túraautóbajnokságot és egyre inkább a bajnoki címre fókuszálhat.

Tassi értékelése

„Az első futamon jól kaptam el a rajtot, megelőztem Vernayt, akivel aztán 14 körön keresztül végig nagy csatát vívtam. A legvégén meglökött hátulról, nem értem, mi szükség volt erre, de örültem, hogy ennek ellenére is felálltam a dobogóra. Minden versenyhétvége előtt ez a célom, és jó érzés, amikor sikerül teljesíteni. A második futamon a rajt után feljöttem negyediknek, majd igyekeztem megelőzni a harmadik Cominit, de szépen és tisztán védekezett. Mivel az első futam vége felé kicsit alulkormányozottá vált az autó, a másodikon tudatosan figyeltem a gumifogyasztásra, nehogy defektet kapjak. Ezért inkább csak 95 százalékos tempót autóztam, amit azért is tehettem meg, mert az utolsó körig Norbi jött mögöttem, aki biztonságot adott. Elégedett vagyok, hiszen mindkét riválisomnál, Vernaynél és Comininél is több pontot gyűjtöttem. Újra én vagyok az első, de az biztos, hogy a bajnoki cím csak az utolsó versenyen dől majd el. Addig még sokat kell dolgoznunk” – értékelt Tassi Attila.

Irány Kína

A burirami siker után a magyar csapat feldobott hangulatban készül a fináléra, hiszen a TCR következő fordulója október 7-8-án Kínában, a szezonzáróra pedig november 26-27-én Abu-Dzabiban kerül sor a Forma-1 idei utolsó hétvégéjének betétfutamaként.

Miközben a csapat tagjai hazarepültek, Tassi Attila pilóta és Bári Dávid kapitány Buriramból Kínába repült, eleget téve egy megtisztelő meghívásnak, hiszen a TCR International Series következő helyszínére, a Zhejiang versenypálya hivatalos bemutatójára hívták meg őket. A ringavatón a TCR képviseletében a listavezető magyar M1RA csapat pilótája, Tassi Attila és a korábbi túraautó-világbajnok, a WTCC nagy öregje, Gabriele Tarquini autózik pályabemutató köröket.

A csapattulajdonos Michelisz Norbert pedig már a legújabb Honda Civikeket teszteli Barcelonában.  

Így kívántak gyógyulást a M1RA csapat tagjai a vesenybalesteben megsérült Colgiagónak

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....