statisztika

Csökkent az Air France-KLM, nőtt a Lufthansa és az IAG-csoport utasainak száma júniusban

2015.07.14.

Eltérő teljesítményt nyújtottak Európa nagy hagyományos légitársaságai az év hatodik hónapjában, az Air France-KLM 0,9 százalékkal kevesebb, a Lufthansa-csoport viszont 2,6, az International Airlines Group (British Airways, Iberia) pedig 9,1 százalékkal több utast szállított júniusban az előző év azonos időszakinál.

A légitársaságok honlapján közölt utasforgalmi statisztika szerint júniusban az Air France és a KLM 7,1 millió utast szállított, 0,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége viszont 0,4 százalékponttal 86,5 százalékra emelkedett. Az első fél évben a csoport utasszáma és a járatok töltöttségi mutatója megegyezik a 2014 első fél évivel: 37,8 millióan utaztak a francia-holland céggel, a járatok kihasználtsága 83,8 százalék volt.

A Lufthansa-csoport júniusban 10,1 millió utast szállított, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és javult a járatok kihasználtsága is: 0,9 százalékponttal 83 százalékra. Az első fél évben 50,9 millió utasuk volt, amely 2,1 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakit, a járattöltöttség 0,2 százalékponttal 78,3 százalékra javult.

A British Airwayst és az Iberiát tömörítő International Airlines Group tudta a legnagyobb növekedést felmutatni júniusban: 9,1 százalékkal 7,7 millióra növelte utasforgalmát, a gépek kihasználtsága 1 százalékponttal 83,7 százalékra nőtt. Az év eddigi részében 8,9 százalékkal többen, 38,6 millióan utaztak az IAG társaságaival, az átlagos töltöttség 79,3 százalék volt, amely 0,4 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....