Volkswagen Touareg

Csodalámpát kapott a Volkswagen felfrissített csúcsmodellje

2023.06.07.

Négy évvel a bemutató után jött el a ráncfelvarrás ideje a harmadik generációs Touareg számára.

21 év alatt a Volkswagen több mint 1,13 millió darabot adott el eddig a Touareg három generációjából. 450 ezer fogyott a V10-es TDI motorról, és a Jumbo Jet elhúzásáról elhíresült elsőből, 479 ezer darab a hibrid hajtással is elérhető másodikból, és eddig 200 ezer a hatalmas érintőképernyőjéről ismert harmadikból. Az Audi Q7-tel és a szintén nemrég frissített Porsche Cayenne-nel egy gyártósoron, Pozsonyban készülő Volkswagen luxusterepjáró harmadik nemzedéke azonban most az érdeklődés fenntartása érdekében kívül és belül is megújult a 2024-es modellévre.

 

A külső változtatások között szerepel az új megjelenésű, világító vízszintes középső csíkkal ellátott hűtőrács, amelynek célja, hogy jobban hangsúlyozza vizuálisan a Touareg szélességét. Az Elegance felszereltségű változatok díszítéssel ellátott króm maszkot kapnak, a sportos R-line-on viszont fekete a rács. Az első lökhárító alsó részén található légcsatornák is nagyobbak lettek, mint korábban, és a felszereltségtől függően egyedi kialakítást kapnak. Érkezett négyféle új könnyűfém felni is, a Coventry 19, a Braga 20, a Napoli és a Leeds 21 colos.

Fényárban úszik

Az alapmodellt leszámítva minden változatnál szériafelszereltség a Volkswagen IQ Light HD mátrix fényszóró, amely egységenként nem kevesebb mint 19 216 mikro-LED-et tartalmaz. Ennek köszönhetően minden korábbinál precízebben takarja ki a szembejövő forgalmat a fénykévéből, és a fejlett adaptív funkcióit is pontosabban képes ellátni. A mátrix-fényszórórendszer egyebek mellett opcionálisan interaktív fényszőnyeget vetít arra a sávra, amelyben éppen halad a Touareg. Ez még kényelmesebbé teszi az éjszakai vezetést, és megkönnyíti a manőverezést az útjavításoknál kijelölt keskeny autópálya-sávokon sötétben, mert a fényszőnyeg állítólag tűpontosan követi a sávot.

Hátul is új rajzolatot kaptak a szintén LED-es hátsó lámpák (itt az L-alakú betétek rímelnek a fényszórók nappali fényeire), és az is újdonság, hogy már egy világító csík köti össze őket a legújabb divat szerint. Aki megrendelni az IQ Light HD mátrix fényszórókat, annak jár hátra a ráncfelvarrás nagy újdonsága, a pirosan világító Volkswagen-logó is. Ez a látványos megoldás először jelenik meg európai specifikációjú Volkswagenen, korábban ugyanis csak az amerikai és a kínai előírások engedélyezték a használatát. De a fénykavalkád nem ér véget a hátsó emblémánál: a körkörös világítás funkció részeként a külső tükrök házaiból Volkswagen logó vagy az ismert R-szimbólum (csak a Touareg R eHybrid esetében) vetül az úttestre, amikor a Touareget sötétben nyitják vagy zárják. Egyébként az első és hátsó lámpákra három különböző, üdvözlő és búcsúzó fényanimáció is konfigurálható, ami a Touareggel való találkozást és az elválást is emlékezetessé teszi.

Ebben van a legnagyobb képernyő a Volkswagenek közül

Bent is történtek fontos változások. Például szériafelszereltséggé vált a korábban feláras Innovision Cockpit, amely a 12 colos műszerfal kijelzőből és a hatalmas, 15 colos infotainment érintőképernyőből (Discover Pro Max) áll. A szoftver- és funkció frissítések részletesebb HD térképadatokat biztosítanak az online műholdas navigációnak, és egy fejlettebb, párbeszédes parancsokon alapuló hangvezérlő rendszert is bevezetett a Volkswagen. Immár vezeték nélkül lehet tükrözni az okostelefonokat az Apple CarPlay és az Android Auto segítségével. Apró, de fontos változás, hogy a USB-C portok kimenő teljesítményét 15-ről 45 Watt-ra növelték az elektronikus eszközök gyorsabb újratölthetősége érdekében. Megújult a hangulatvilágítás is, és az ajtóburkolatokat, valamint a középkonzolt is áttervezték, utóbbi vastagabb párnázást kapott a nagyobb térdkomfort érdekében.

Nincs már négyhengeres

Ötféle hajtáslánccal lehet majd megvenni a frissített Touareget, ezekben a közös pont a nyolcfokozatú automatikus váltó és a 4Motion állandó összkerékhajtás. Eltűnt a választékból a négyliteres, V8-as TDI, és a belépő motorként használt kétliteres TFSI is. Most a háromliteres, V6-os TDI a legolcsóbb variáns, amelyet 231 lóerővel 69 200 euróba, azaz 25,3 millió forintba kerül Németországban. Ennek a motornak létezik egy 286 lóerős változata is, a szintén turbós, háromliteres V6-os benzines pedig még többet, 340 lóerőt képes leadni. Van még egy 381 és egy 462 lóerős, nálunk zöld rendszámra érdemes plug-in hibrid is, mindkettő a V6-os benzinesen alapul, a hibrid rendszerük 14,1 kWh-s akkumulátorral rendelkezik.

Fontos tudni, hogy az erősebb konnektoros hibrid hajtást kizárólag az R részleg által fejlesztett sportmodell, a Németországban közel 94 ezer euróba kerülő Touareg R eHybrid kapja meg. A több mint 2,5 tonnát nyomó csúcsváltozat álló helyzetből 100 km/h-ra mindössze 5,1 másodperc alatt gyorsul fel. Csak ehhez lehet megrendelni a matt sötétszürke fényezést.

A Volkswagen továbbfejlesztette a ráncfelvarráskor a Touareg felfüggesztését is. Többek között már az alapfelszereltség része egy új tetőterhelés-érzékelő, amely össze van kötve a felfüggesztést vezérlő elektronikával. Ha tetőterhelést észlel a szenzor, a vezérlőrendszerek, például az elektronikus menetstabilizáló korábban avatkozik be megcsúszás esetén. Viszont, ha nincs tetőterhelés, a rendszer még sportosabb teljesítményt tesz lehetővé, mert kitolja az ESP beavatkozási határát. Kiviteltől függően a Touareg olyan fejlett, prémiumautókra jellemző futómű-technológiákkal is elérhető, mint az emelhető-süllyeszthető légrugózás, az aktív boruláskompenzáció (adaptív futómű) és az összkerék-kormányzás, amely kis tempónál az elsőkkel ellentétes, nagy tempónál párhuzamos irányba fordítja el a hátsó kerekeket. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....