elismerés

A Continental magyar munkatársai úttörők a mesterséges intelligenciában

2021.11.12.

A Continental technológiai vállalat munkatársai teljesítették a legtöbben a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció kihívását, amely célja a kompetenciafejlesztés és szemléletformálás. A cég képviseletében Dr. Lóránd Balázs, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának vezetője vette át a hazai vállalatcsoport munkatársainak kiemelkedő teljesítményéért járó díszoklevelet dr. Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkártól (ITM).

Az MI Kihívás törekvése, hogy Magyarország népességének legalább egy százaléka alapismereteket szerezzen a mesterséges intelligenciáról online kurzus útján, a kezdeményezés érdekessége pedig, hogy a résztvevőknek nem kell szakembereknek lenniük, bármely területről lehet csatlakozni és elvégezni a képzést. 

Ehhez a lehetőséghez csatlakozott a Continental technológiai vállalat is, hiszen elengedhetetlennek tartják kollégáik folyamatos fejlesztését és képzését. „Ez a visszajelzést megerősít bennünket abban, hogy munkatársaink képezik a jövőnk zálogát. Nyitottak az újszerű megoldásokra és képesek elsajátítani a fenntartható jövőhöz szükséges új ismereteket. Azokról az innovációkról beszélünk, amelyek fejlesztésén cégünk is dolgozik nap mint nap, azért, hogy az új autóipari korszakban is a Continental formálja a mobilitást” – mondta el Dr. Keszte Róbert, a Continental hazai országkoordinátora. A vállalat az elismerést annak köszönheti, hogy a koalíció tagjai közül a legtöbben a Continentaltól vettek részt a képzésen. „Cégünk számára elengedhetetlen, hogy munkatársaink jövőképes tudással rendelkezzenek, ezáltal a leginnovatívabb területeken – mint amilyen például a mesterséges intelligencia – is úttörők legyünk. Vállalatunk támogatja a képzéseket, a tehetséggondozást és ösztönzi a munkavállalóit a folyamatos fejlődésre” – tette hozzá Dr. Keszte Róbert.

A magyaroroszági Continental vállalatok munkatársai Budaörsről, Budapestről, Makóról, Nyíregyházáról, Szegedről, Vácról és Veszprémből összesen több mint félezren teljesítették eddig az MI Kihívást.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....