MGKKE

CNG növekedés Magyarországon és a Gazprom európai piacain is

2014.12.30.

2014-ben bár nem eleget, de így is több új töltőállomást avathattunk Magyarországon. A Gazprom csoport közleménye szerint szignifikánsan nőtt az Unióban üzemeltetett CNG és LNG töltőpontok száma 2014-ben, csakúgy, mint az értékesített gáz üzemanyag mennyisége.

A 2014 elején magyarországi piacra lépésének lehetőségeit is vizsgálni kezdő Gazprom európai üzemanyag értékesítéssel foglalkozó berlini központja jelentős eredményeket tud felmutatni azokon a piacain, ahol már tevékenységét megalapozta. A cégcsoporthoz tartozó vállalatok 44 CNG töltőállomást üzemeltetnek már, valamint 2 LNG töltőpontot. További 6 állomást partner vállalatok üzemeltetnek Gazprom gázellátással. Összehasonlításul, 2013 végén 27 európai töltőállomás tartozott hozzájuk.

A hálózatban értékesített CNG és LNG üzemanyag mennyisége egy év alatt a 9-szeresére emelkedett, amely jól mutatja, hogy nem csak a töltőállomások száma, de jelentőségük is komoly változáson esett át. Nagy többségben vannak a Németországban található töltőpontok, összességében 27, de Csehország és Szlovákia is központi szerepet kapott, hiszen már 17 CNG kút található e két országban. Fontos piacnak ítélik még Lengyelországot, ahol a 2 LNG töltőpont két Unió által támogatott városi autóbusz projektet szolgál, Varsóban és Olsztynban futnak az LNG tartállyal szerelt autóbuszok.

A Gazprom csoport a gázüzemanyag piacának növekedését nagyon biztatónak ítéli és a hálózat további bővítését, újabb töltőállomások megszerzését és ezen keresztül is az értékesítés további felfutását tervezi. Eközben Magyarországon is mutatkozik fejlődés. Áprilisban Budapesten nyilvános töltőállomás, májusban pedig az autóbuszok és a nem sokkal később érkező kukásautók töltését ellátó üzemi töltőpont ált működésbe a Főgáz CNG Kft. beruházásaként. Decemberben az M0 mellett Szigetszentmiklóson kezdte meg működését a GDF Suez beruházásaként megvalósult nyilvános kút, nem sokkal azután, hogy a 20 éve működő szegedi GDF Suez CNG töltőállomás is teljesen megfiatalodott.

A járművek gyarapodásával együtt az értékesítés is emelkedik hazánkban, 2014 végére 70 százalék körüli pluszt hozott a CNG értékesítés 2013-hoz képest. Az MGKKE fennállásának negyedik évében elmondható, hogy a tagok együttműködése által sikerült visszafordítani azt a folyamatot, amely 2010-re szinte ismeretlenné tette a hazánkban addigra 2,5 évtizede nagyüzemben használt tiszta üzemanyagot. Az Egyesület alapítása óta eltelt időben a havi értékesítés mára közel hatszorosára emelkedett. Hozzájárultunk ezáltal a rendkívül erősen rákkeltő szállópor kibocsátás csökkenéséhez és a globális felmelegedést okozó gázkibocsátás mérsékléséhez.

2014-ben a CNG-hez köthető beruházások nagyságrendje 5 milliárd forint körül alakult, melynek egy számottevő részét vissza nem térítendő uniós forrásként sikerült megvalósítani. Ezeknek a beruházásoknak az élettartalma sok esetben legalább húsz év, a megterülés is hosszú folyamat, kiszámítható stabil jogi és gazdasági környezetre van szükség a hazánkban még nem létező hálózat felépítéséhez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....