beruházások

Chipgyárat épít Németországban a tajvani TSMC

2023.08.08.

Chipgyárat épít Németországban a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) - jelentették be kedden.

Az ágazat legnagyobb szereplői között számon tartott tajvani cég a Szászország tartományi Drezdában építi fel első németországi és első európai gyárát, három partnerrel együttműködve. A német Bosch, az ugyancsak német Infenion és a holland NXP egyaránt 10 százalékos tulajdonrészt szerez a közös vállalkozásban, a TSMC tulajdonrésze 70 százalék.

    

Fotó: TSMC

Az igazgatótanács keddi üléséről kiadott közlemény szerint a beruházással az autóipar és a feldolgozóipar gyorsan növekvő igényeit igyekeznek kiszolgálni. A gyárban a legkorszerűbb technológiát alkalmazva 300 milliméter átmérőjű szilícium ostyákat (wafer) munkálnak majd meg. Nagyjából kétezer munkahelyet teremtenek.

Az építkezés 2024-ben kezdődik, a termelés 2027-ben indulhat.

A beruházás értéke meghaladja a tízmilliárd eurót, pontos összege a német állami támogatás mértékétől függ - közölték. A Handelsblatt című lap szerint a szövetségi kormány hozzájárulása elérheti az ötmilliárd eurót.

A TSMC a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, a többi között az Apple és a Qualcomm beszállítója. A drezdai beruházásról hozott döntése "jó hír", hiszen a többi hasonló projekttel együtt hatalmas lendületet ad Németország középső térségének gazdasági fejlődéséhez - emelte ki Thomas Schmidt, a szászországi tartományi kormány gazdaságfejlesztési ügyekért felelős miniszter, hozzátéve, hogy a tajvani cég megtelepedése Németországban a félvezető-ellátásban függetlenségre törekvő európai gazdaságnak is hasznos.

A TSMC mellett az ágazat több más vezető szereplője is erősíti németországi jelenlétét, legutóbb, júniusban az amerikai Intel jelentette be, hogy félvezetőgyártó üzemet épít Magdeburgban, Szász-Anhalt tartomány fővárosában. A több mint 30 milliárd eurós fejlesztés a német gazdaságtörténet legnagyobb szabású külföldi beruházása.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..
2025.12.23
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta....
2025.12.23
A KTM motorkerékpár-gyártó visszahívja a KTM 390 Adventure R, Adventure X, Enduro R és SMC R....
2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....