Chery
A szilárdtest-akkumulátorok alkalmazását sokan az elektromos járművfejlesztés következő szakaszának tekintik, ezért fejlesztik őket mind a kis cégek, mind a nagy autógyártók, versenyt futva egymással. Az ötödik legnagyobb kínai autógyár, a Chery is tevékenyen részt vesz ebben a versenyben, és szemlátomást sikeresen.
A vállalat képviselői egy globális autóipari konferencián számoltak be a szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésében elért sikereikről. Elmondásuk szerint a prototípus akkumulátorok energiasűrűsége 400 Wh/kg, és a jövő év folyamán 600 Wh/kg-ra tudják növelni. A Chery 2026-ban tervezi bemutatni az első ilyen akkumulátorral hajtott autóját, amely nagyüzemi gyártás a rá következő évben kezdődhet meg.
Részletek a Chery által kifejlesztett szilárdtest-akkumulátoros technológiáról nem ismertek, de a kínai vállalat képviselői bejelentették, hogy újfajta, különféle kialakítású lítium-vas-foszfát (LiFePO4) akkumulátort fejlesztettek ki, amelyek – állításuk szerint – akár 400 km-rel növelik az autó hatótávolságát mindössze 5 percnyi töltés révén. Az új, négyzet alakú LiFePO4 akkumulátorokat 200-600 km-es hatótávolságú elektromos járművekben, illetve 100-200 km-re megnövelt elektromos hatótávú PHEV/EREV-ben használják majd. A négyzet alakú, hármas kialakítású akkumulátorokat 600-800 km-es hatótávolságú elektromos járművekben, valamint 150-300 km-rel megnövelt elektromos hatótávolságú PHEV-ekben és EREV-ekben fogják használni. A hengeres kialakítású akkumulátorokat pedig 700-1200 km-es hatótávolságú elektromos járművekben és PHEV/EREV-ben használják majd, amelyek tisztán elektromos hajtással 150-300 km-t tesznek meg egy töltéssel.
Bár sok cég fejleszt szilárdtest-akkumulátorokat, ilyen feszültségforrással ellátott elektromos autót még nem kezdtek el sorozatgyártani.