7 üléses SUV

A BYD Leopard 8-as erőszakos lesz, mint még soha senki

2024.12.04.

A világon elsőként látta el a BYD a Leopard 8-as modelljét olyan, név szerint „violent mode” funkcióval, amely arra való, hogy szélsőséges körülmények között csigalassan, de a teljesítmény határán működtesse az autót.

Fordítási kérdés csupán, hogy az angol „violent mode” kifejezést miként fordítsuk magyarra, a választékban szerepel például az erőszakos, drasztikus, durva, kemény vagy éppen heves üzemmód.

A BYD ismertetése szerint ez SUV lesz a világon az első autó, amely ilyen képességekkel bír. Ebben az üzemmódban a Leopard 8-as extrém alacsony sebességgel, legfeljebb óránként két kilométerrel megy, s közben csúcsnyomatékon hajtja az autót, ami megakadályozza a kereket megcsúszását vagy az autó megállását.

Így a terepjáró nagyon lassan mozog, szinte áll, de ez kell ahhoz, hogy haladni tudjon a legnehezebb útfelületeken is. A beépített elektronika szinkronizálja a négy kerék mozgását, s közben maximális nyomatékot továbbít rájuk, a körülményektől függően külön szabályozza a kerekek hajtóerejét. A drasztikus nyomatéktovábbítás miatt az autó a leglehetetlenebb terepviszonyok, meredek és sziklás emelkedők vagy lejtők biztonságos leküzdésére is alkalmas, illetve jól jön akkor is, amikor ki kell húzni egy elakadt autót valahonnan.

A violent mode aktiválásakor a „Climb” és „Pull” – mászás és vontatás – lehetőségek kínálkoznak.

A hétszemélyes tölthető hibrid a BYD és a Huawei első közös fejlesztése, és jövőre dobják piacra. A kétliteres motorral és 36,8 kilowattos akkumulátorral felszerelt autó összteljesítménye 748 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 760 Nm. Tisztán elektromosan száz kilométert tesz meg, a teljes hatótáv pedig 1200 kilométer. A vaskos kasztni és nagy tömeg ellenére az autó mindössze 4,8 másodperc alatt gyorsul százra. Az autó 5,195 méter hosszú, 1,994 széles és 1,905 hosszú – vagyis hosszabb és szélesebb az ebbe a kategóriába sorolható Land Rover Defendernél és a Toyota Pradónál -, tengelytávja pedig 2,920 méter, és még a hátsó üléssora is nyomógombbal lehajtható. Kínában 56,6 ezer dollár, átszámítva közel húszmillió forint lesz az alapára.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....