járműgyártás

A BYD hibrid változatban is kínálja majd az új pickupját

2024.04.30.

A BYD hírek szerint hibrid változatban is kínálni fogja az új pickupját, amellyel be akar törni a kisteherautók globális piacára.

Tavaly jelentek meg az első hírek arról, hogy az elektromos járművek legnagyobb gyártója a kisteherautók szegmensébe is be akar törnii, és olyan pickupot kíván piacra dobni, amely a patinás Ford Rangerrel vagy a Toyota Hiluxszál fog konkurálni. A minap kiszivárogtatott első fantomfelvételekből télve a jármű leginkább a Rangerre hajaz, a vízszintesen osztott LED-es fényszórókból is erre lehet következtetni.

A BYD nem tétlenkedik, s már le is védette a pickupja nevét, King és Shark néven fut majd a modell.  Az utóbbi név, a Shark (magyarul: cápa) illeszkedik a vállalat tengerhez kötődő névállasztási szokásaihoz, hiszen van már Dolphin (delfin) és Seal (főka) nevű modell is a palettáján.

Az első híresztelésekkel ellentétben a BYD hibrid változatban is kínálni fogja a kisteherautóját, legalábbis a kétféle hajtásláncra utal a karosszéria két oldalán látható töltőnyílás. Feltételezhető, hogy a Kingben lesz belsőgésű motor is, a Shark pedig tisztán elektromos lesz.

Bár a műszaki paramétereket egyelőre titok övezi, tartja magát a hír, hogy a hibrid kisteherautó elektromos hatótávja száz kilométer körüli lesz, a teljes hatótáv pedig az ezer kilométert is meghaladja. A hagyományosan két sor üléssel ellátott pickupnak különleges kialakítású lesz a hátsó felfüggesztése, rakodótere pedig körülbelül másfél méteres lesz.

A külső piacok közül feltehetően először Ausztráliában jelenik meg az idén, de a Közel-Keleten és Afrikában is értékesíteni fogják, és előbb-utóbb Európába is megérkezik. Az Egyesült Államok piacára, ahol a pickupot igencsak népszerűek, a BYD-nak egyelőre nem sikerült betörnie, de nyílt titok, hogy a vállalatnak Mexikóban komoly tervei vannak, s már öt BYD modell járja az ottani utakat.

A BYD a jövőbeli tervei között szerepel az is, hogy gyárat épít Mexikóban.  Míg geopolitikai és kereskedelmi feszültségek miatt a kínai gyártmányú autókra az Egyesült Államokban 27,5 százalékos vámot vetnek ki, a mexikói üzemek létrehozása egyfajta kerülőút lehet a BYD és más nagy kínai autógyártók számára, hogy vámterhek nélkül lépjenek be az amerikai piacra.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..