légügyi hatóságok

Buldózerekkel takarítják Iránban a lezuhant ukrán utasszállító roncsait

2020.01.10.

Buldózerekkel láttak hozzá Iránban a lezuhant ukrán utasszállító repülőgép roncsainak eltakarításához - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség pénteken a Bellingcat nemzetközi oknyomozó csoport alapítója által közölt információra hivatkozva.

Julian Röpcke, a Bild című német lap szerkesztője a Twitter közösségi portálon fotót is közölt egy állítólagos iráni buldózerről, ahogyan a katasztrófa helyszínén takarít. Bejegyzésében párhuzamot vont az mostani esemény és a 2014-ben a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben szakadár ellenőrzés alatt álló területen lezuhant malajziai gép esete között, utalást téve arra, hogy annak idején az oroszok és a szakadárok éppúgy igyekeztek eltüntetni a bizonyítékokat. Tavaly a holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport arra a következtetésre jutott, hogy 2014 nyarán Oroszországban nyilvántartott BUK típusú légvédelmi rakétával találták el a malajziai járatot. Ezt Moszkva máig nem ismeri el.

Eliot Higgins, a Bellingcat alapítója a Twitter-bejegyzésében megjegyezte, hogy Iránban ezzel meghiúsul a lehetősége a tragédia részletes kivizsgálásának.

Az UNIAN a hír kapcsán arra emlékeztetett, hogy január 8-án Irán ballisztikus rakétákkal csapást mért egy amerikai katonai támaszpontra. Ezután néhány órával zuhant le a teheráni repülőtér közelében a MAU ukrán légitársaság Kijevbe tartó járata nem sokkal felszállás után, de azt követően, hogy már elérte a 2400 méter repülési magasságot. A Boeing 737-800-as típusú gép fedélzetén mindenki életét vesztette, 167 utas és a 9 fős személyzet, összesen hét ország, köztük Kanada, Svédország, Németország és Nagy-Britannia állampolgárai.

Irán beterjesztette Ukrajnának és az Egyesült Államoknak előzetes jelentését, amely szerint még a levegőben tűz ütött ki a fedélzeten, majd a földbe csapódáskor felrobbant a gép. Irán szerint hajtóműhiba okozhatta a balesetet. Külföldi sajtóorgánumok azonban felvetették annak a lehetőségét, hogy rakétatalálat érte a gépet. A járat mindkét feketedobozát megtalálták, iráni források szerint bár károsodtak, az adatok kinyerhetők belőlük. Egyelőre a feketedobozok elemzéséről nincs hír, arról sem, mely ország szakértői vesznek benne részt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken közölte: nem zárható ki, hogy rakétatalálat okozta az ukrán utasszállító gép szerdai katasztrófáját Iránban, de jelezte, hogy ezt a lehetséges okot még nem erősítették meg.

Őt megelőzően meg nem nevezett amerikai kormányzati tisztségviselők amerikai lapokkal azt közölték, hogy rakétatámadás érte a gépet, és ezt sugallta csütörtökön Donald Trump amerikai elnök is. Csütörtökön Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a sajtó elé állva azt közölte, hogy vannak saját forrásból olyan hírszerzési információi, amelyek szerint "nagy valószínűséggel" iráni föld-levegő rakétával lőtték le az ukrán utasszállító repülőgépet, de lehet, hogy nem szándékosan. Boris Johnson brit miniszterelnök szintén hasonló kijelentést tett.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..