gyorshajtás

A budapesti főpolgármester elkobozná a gyorshajtók autóit

2024.12.14.

Karácsony Gergely főpolgármester javaslata szerint, aki jelentősen túllépi a megengedett sebességet a városban, attól végső esetben elkobozhatják járművét.

A főpolgármester Facebook-oldalán pénteken tudatta: a Fővárosi Közgyűlésnek javasolja, hogy kezdeményezze a kormánynál az osztrák szabályozáshoz hasonló kialakítását, amely jelentős sebességtúllépés esetén első alkalommal a gépjármű hat hónapos átmeneti lefoglalását, második alkalommal pedig elkobzását teszi lehetővé. Az osztrák szabályok szerint, aki lakott területen legalább 80 kilométerrel, lakott területen kívül pedig legalább 90 kilométerrel túllépi a megengedett sebességet, attól a bírság és a jogosítvány elvétele mellett el is kobozhatják járművét.

Budapesten azoknak, akik lakott területen belül 50 km/h-val túllépik a megengedett sebességet, lakott területen kívül pedig a megengedett sebességnél 75 km/h-val gyorsabban haladnak, első alkalommal hat hónapra, ha két éven belül megismétlik, akkor végleg vennék el a járművét.

Karácsony Gergely tájékoztatása szerint Budapest a rendőrséggel együttműködve helyezett ki traffipaxokat a városban, amelyek az első hónapban 52 ezer 926 gyorshajtót mértek be. A sebességhatár túllépésére vonatkozó rendőrségi adatok szerint a legkirívóbb eset a IX. kerületben, az Üllői úton történt, ahol 50-es táblánál 158 kilométeres sebességgel száguldott egy autós, amiért 468 ezer forint közigazgatási bírság jár. Az Árpád hídon 140, 143 és 149 kilométeres sebességet mérték, amiért fejenként 140 ezer forintos közigazgatási bírság szabható ki.

Óbudán, a Szentendrei úton 50 helyett 147 kilométeres, a XIII. kerület, Váci úton 134 kilométeres, a XIX. kerület, Ferihegyi repülőtérre vezető úton 135 kilométeres, míg a XXII. kerületben, a 6-os főúton 60 helyett 153 kilométeres sebességgel száguldottak. Rendszeresen előfordul, hogy a megengedett sebességhatár 2-3-szorosát is elérő gyorshajtók számára sem a bírság, sem mások életének veszélyeztetése nem visszatartó erő - vélekedett a főpolgármester.

Az ilyen veszélyes gyorshajtásokat a jelenleginél szigorúbban kell szankcionálni, hogy Budapesten senki ne haljon meg közlekedési balesetben - fogalmazott Karácsony Gergely.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....