közösségi közlekedés

Brüsszelhez fordult a 3-as metró kocsijai miatt az észt Skinest Rail

2015.07.17.

Az észt Skinest Rail cég panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a 3-as metrószerelvényeinek felújítására kiírt tender eredménye ellen, mert szerintük ajánlatuk minden pontban kedvezőbb volt a későbbi nyertes orosz Metrowagonmash társaságénál.

Az észt cég közleményében azt írta, hogy a panasz a BKV Zrt. július 8-án kiadott, az ajánlatok elbírálásról szóló összegzésére vonatkozik, amely érvénytelennek nyilvánította a Skinest ajánlatát. Közölték továbbá, hogy szerintük az ajánlatuk minden lényeges szempontból kedvezőbb volt a versenytársukénál, és az összes modern műszaki követelménynek megfelelt, a BKV által az ajánlat érvénytelenné nyilvánításának indokaként felhozott nyolc érv mindegyike formális jellegű volt. A Skinest meg van győződve arról, hogy az illetékes magyarországi és uniós fórumok is erre a következtetésre fognak jutni.

Matuzsálemi korú metrókocsi a főváros alatt. Cserére érett

A BKV július 8-án közölte, hogy az orosz Metrowagonmash cég nyert a budapesti 3-as metró szerelvényeinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására kiírt tenderen. Az eljárásban a BKV szerint csak az orosz cég adott be érvényes ajánlatot, a többi pályázót kizárták. A Metrowagonmash 219,1 millió euróért (69 milliárd forint) végzi el a 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 25 év.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....