elektromos töltőállomások

Bővíti a repülőtéri e-töltő infrastruktúráját a Budapest Airport

2023.01.12.

A Budapest Airport 83 elektromos töltőállomást telepít - 102 töltőponttal - a reptéren, 1,3 milliárd forint beruházással a repülőtér-üzemeltető flottájába tartozó járművek és a légikikötőben tevékenykedő partnercégek kiszolgálására - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.

A költségek felét az Európai Unió 650 millió forintos támogatása adja, a másik felét a társaság önerőből biztosítja.

A tájékoztatás szerint a töltőpontokat 2025. augusztus 31-ig, három ütemben telepítik.

A közleményben felidézik, hogy a Budapest Airport 2022-ben pályázott az Európai Unió CEF 2 Transport - Alternative Fuels Infrastructure Facility elnevezésű támogatási programjára a Net Zero Airport című projektjével, ennek keretében írták alá a közelmúltban a 83 töltőállomás telepítéséről szóló támogatási szerződést.

A közleményben ismertetik, hogy a Budapest Airport már eddig 66 elektromos autótöltőpontot telepített, amelyből 35 a repülőtér nyilvánosság előtt elzárt területén, míg 31 a repülőtér egyéb helyén található.

A Budapest Airport hangsúlyozta: évek óta fejlesztik az elektromosjármű-töltő infrastruktúrát, és a partnervállalatokat is ösztönzik az e-mobilitásra.

A repülőtér-üzemeltető emlékeztetett: a közelmúltban 134 földi kiszolgáló járművet, illetve 24 flotta- és menedzserautót cseréltek hagyományos meghajtásúról elektromos vagy hibrid modellre, ezzel évi 412 000 liter üzemanyag, és megközelítőleg 1080 tonna szén-dioxid-kibocsátás takarítható meg.

Kitért arra, hogy a Főtaxi, a Budapest Airport szerződött partnere is kiemelten kezeli az e-mobilitás előmozdítását, és flottájának 30 százalékát már elektromos vagy hibrid járművekre cserélte. A Főtaxi repülőtéri pufferparkolójában már hat ultragyors elektromos töltőpont működik, amelyek száma 2025 végéig várhatóan 26 töltőponttal bővül.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A 208-as modell új generációja érkezhet a sportos performance verzióval, akár már 2026-ban. ..
2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....