Forma-1
Valtteri Bottas vasárnap reggel, szuperlágy gumikkal futott ideje elég volt ahhoz, hogy a nap végéig a tabella élén maradjon, amire az is magyarázat, hogy a csapatok ebéd után már inkább a hosszú etapok gyakorlására koncentráltak. A finn egy időmérő szimuláció során érte el az 1:23,063-as körét, ami 0,4 másodperccel volt jobb az azonos gumin autózó Vettelénél. Bottas összesen 89 kört tett meg vasárnap, a német viszont 40-nel még őt is túlszárnyalta, ami azt mutatja, hogy a Ferrari megbízhatóságával nincsenek gondok. A legtöbb kört mégsem ő, hanem a tabella harmadik helyén végző Felipe Nasr tette meg a Sauberrel, a brazil összesen 159 kört autózott a Citcuit de Catalunyán.
A McLarennek ismét nehéz napja volt, Jenson Button délelőtt ki sem tudott hajtani a pályára egy szenzorhiba miatt, amit csak úgy lehetett megjavítani, hogy kiszedték a kasztniból a Honda erőforrást. Délutánra összerakták az autóját, de akkor is csak 30 kört ment, ami messze a legkevesebb volt a vasárnapi mezőnyből.
A három előszezoni teszt alatt a Mercedes csapat teljesítette a legtöbb kört, Nico Rosberg vasárnap is 148 kört ment a barcelonai pályán. ezúttal nem az egykörös tempót gyakorolta a német, ezért csak a hetedik lett a tabellán. Kisebb meglepetésre a Force India is problémamentes napot zárt a mindössze három napja bemutatott autóval, Sergio Pérez összesen 130 kört autózott vasárnap.
A nap balesetét Pastor Maldonado szenvedte el, amikor a 4-es kanyarnál a falnak csúszott a Lotusszal. A csapat nem tudta időben megjavítani a kocsit, ezért a venezuelainak ezzel véget ért a tesztelése. Maldonado esete a nap második piros zászlóját (az edzés félbeszakítása) hozta el, az első pedig akkor történt, amikor Daniel Ricciardo alatt megállt a Red Bull a bokszutcában a hibrid rendszer hibája miatt. A továbbra is álcázott festést használó energiaitalos csapat később kijavította a hibát, és az ausztrál végül 72 kört tudott megtenni. A nap harmadik piros zászlója nem sokkal ebéd után érkezett, amikor Max Verstappen Toro Rossója motorhiba miatt volt kénytelen a 12-es kanyarnál megállni. Az olasz csapat kijavította a hibát, és a 17 éves holland délután a negyedik helyet szerezte meg a leggyorsabb körök listáján.
A 2015-ös szezon első versenye március 15-én lesz Ausztráliában.
Eredmények:
1 |
Valtteri Bottas |
Williams/Mercedes |
1:23.063s |
- |
89 kör |
2 |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
1:23.469s |
0.406s |
129 |
3 |
Felipe Nasr |
Sauber/Ferrari |
1:24.023s |
0.960s |
159 |
4 |
Max Verstappen |
Toro Rosso/Renault |
1:24.527s |
1.464s |
85 |
5 |
Daniel Ricciardo |
Red Bull/Renault |
1:24.638s |
1.575s |
72 |
6 |
Sergio Pérez |
Force India/Mercedes |
1:25.113s |
2.050s |
130 |
7 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1:25.186s |
2.123s |
148 |
8 |
Jenson Button |
McLaren/Honda |
1:25.327s |
2.264s |
30 |
9 |
Pastor Maldonado |
Lotus/Mercedes |
1:28.272s |
5.209s |
36 |