Forma-1 Bahreini Nagydíj

Bottas nyerte az időmérőt

2017.04.15.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 27 éves versenyző pályafutása 80. F1-es hétvégéjén szerezte meg első pole pozícióját. Bottas mellől csapattársa, a háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé, a Ferrari német pilótájáé lett. 

Vettel mögött Daniel Ricciardo (Red Bull), Kimi Räikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull) lesz a sorrend a rajtrács 4-6. helyén. Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája Forma-1-es pályafutása során először jutott be a legjobb tíz versenyzőt felvonultató Q3-ba, vagyis az időmérő harmadik szakaszába, s végül a 10. rajthelyet szerezte meg. A szezon előtt a középmezőny hátsó felébe várt Renault istállónál annak is örülhettek, hogy másik versenyzőjük, a német Nico Hülkenberg a hetedik pozícióban zárt az időmérőn.

Az egészségi problémái miatt az idény első két versenyét kihagyó német Pascal Wehrlein kiválóan teljesített a gyengécske Sauber volánja mögött azzal, hogy a 13. rajthelyet csípte el. Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17 órakor kezdődik.

    A rajtsorrend:
    ---------------------
    1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    3. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
    4. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Felipe Massa (brazil, Williams)
    5. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Jolyon Palmer (brit, Renault)
    6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Lance Stroll (kanadai, Williams)
    7. sor:
Pascal Wehrlein (német, Sauber)
Esteban Ocon (francia, Force India)
    8. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
    9. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
    10. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....