BMW Group

BMW-gyár: sokat nyerhet Debrecen

2018.08.01.

Debrecenben és térségében az új BMW-gyár létesítése jelentős ingatlanfejlesztést indíthat a lakáspiacon és az ipari, kiskereskedelmi ingatlanoknál - közölte az Otthontérkép csoport szerdán az MTI-vel.

Az Otthontérkép számítása szerint akár 20-30 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak a következő két-három évben. A 320 milliárd forintos beruházás kezdetben mintegy ezer munkahelyet teremt Debrecenben, ahova emberek özönlenek, és ott előbb-utóbb az ingatlanok is középpontba kerülnek. Példaként említik Bács-Kiskun megyét, ahol a kecskeméti Mercedes gyár lendítette fel a pangó ingatlanpiacot. Kecskeméten a 2016 második negyedévétől kezdve a négyzetméterenként 283 ezer forintos ár egy év leforgása alatt 320 ezer forintra emelkedett. Mivel a közelmúltban további bővítést jelentettek be, az árak emiatt is emelkedni fognak, várhatóan legalább ilyen mértékben a következő pár évben - írja az Otthontérkép Csoport.

Győrben és környékén az Audi gyár váltott ki hasonló fellendülést, ahol 2016 elejétől 2018 elejéig 2 év alatt négyzetméterenként 65 ezer forinttal növekedtek a lakásárak. A két példából kiindulva nagyjából 20-30 százalékos áremelkedés prognosztizálható Debrecenben is, ahol jelenleg az újszerű lakások árai 340 ezer forint körül mozognak négyzetméterenként - írja közleményében az Otthontérkép csoport.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....
2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....
2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....