pneumobil

A BME győzött az egri Pneumobil versenyen

2015.05.11.

A részeredmények alapján a Budapesti Műszaki Egyetem "Műszakik" csapata nyerte összesítettben a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt, amelyet május 8-9-én rendeztek Egerben. A sűrített levegővel hajtott járművek seregszemléjén hét ország, 47 csapatát előzték meg a budapesti egyetemisták.

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg Egerben a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt május 8-9-én. Hét évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára a verseny, hogy a hazai mérnökhallgatóknak játékos keretek között biztosítsanak gyakorlati lehetőséget a szervezők. A feladat tehát idén is adott volt az egyetemek számára: sűrített levegővel hajtott járművet kellett tervezniük és építeniük a tavaszi megmérettetésre.

A rendezvény 2008 óta jócskán kinőtte magát: a kezdeti 16 csapat helyett 2015-ben már 48 jármű - köztük 24 külföldi - sorakozott fel a pénteki ünnepélyes megnyitó alkalmával. A Dobó téri felvonulást egy előselejtező követte, ami a szombati távolsági futam rajtsorrendjéről döntött.

A másnapi futamon ez a versenyszám kiemelkedő eredményt hozott: a Budapesti Műszaki Egyetem "Műszakik" csapata majdnem megduplázta a Debreceni Egyetem tavalyi 7776 méteres teljesítményét. Egy töltet levegővel, a szabályok szerinti 15 kilométeres átlagsebességet tartva, 12990 métert tettek meg. A második helyezett Metálmobil (Universitatea Petru Maior, Románia) 8490, a harmadik 4GO Team (Sapientia EMTE, Románia) 6169 méterig jutott.

Az ügyességi verseny során egy kibójázott pályán kellett három menet alatt minél jobban teljesítenie a versenyzőknek, a kieséses előfutamok után három jármű csapott össze a döntőben, ahol egy izgalmas küzdelem után, kiélezett befutóval a Kecskeméti Főiskola "Tandofer" csapata ért elsőként célba, nyolctized másodperccel megelőzve a Pécsi Tudományegyetem Pollroth nevű társaságát.

A gyorsulási számban egy 220 méter hosszú, kanyarral nehezített szakasz várt az egyetemistákra, mely ismét a BME-s "Műszakiknak" feküdt leginkább: 23.871 másodperces idővel a teljes mezőnyt megelőzve ismét a dobogó legfelső fokára állhattak. Másodikként a Pollroth ért célba, szűk 2.3 másodperces hátránnyal.

Az összesített versenyt a tavalyi év után ezúttal is a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói nyerték meg, de emellett díjazták a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet és a legjobb futóművet is. A szeniorok esetében a BME volt hallgatói hozták el az első díjat: a normál kategória tavalyi győztese, a "Kakukktojás" nyerte a már diplomás mérnökök csörtéjét.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre több csapat száll harcba a Pneumobil Versenyen, ráadásul azt is élmény látni, hogy az elmúlt hét esztendő alatt milyen mértékben fejlődtek a versenyző járművek" - mondta el Pekk Enikő, a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny főszervezője az eredményhirdetést követően. "A gyakorlati programnak az élményen túl munkaerő piaci tekintetben is komoly jelentősége van: tapasztalataink alapján ugyanis a résztvevő hallgatók nagy százalékát felkarolják az autóipari gyártó cégek" - tette hozzá.

 

EREDMÉNYEK:

Távolsági futam:

1.     Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) - 12990 méter

2.     Metálmobil (Universitatea Petru Maior, Románia) - 8490 méter

3.     4GO Team (Sapientia EMTE, Románia) - 6169 méter

 

Ügyességi futam:

1.     Tandofer (Kecskeméti Főiskola) - 2:07.512

2.     Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) - 2:08.316

3.     Mekk MestAIR  (Miskolci Egyetem) - 2:15.491

 

Gyorsulási futam:

1.     Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem) - 23.871 s

2.     Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) - 26.169 s

3.     PG Power (Gdansk University of Technology, Lengyelország) - 26.263 s

 

DÍJAK:

Legötletesebb konstrukció: The Kris Kingles (Klaipeda University, Litvánia)

Leginnovatívabb csapat: Mekk MestAIR (Miskolci Egyetem)

Legjobb futómű: True-AIR (University "Vasile Alecsandri" Bacau, Románia)

Legnagyobb sebesség: Műszakik (Budapesti Műszaki Egyetem)

 

A VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny győztes csapata:

"Műszakik" (Budapesti Műszaki Egyetem)

Ihász Dániel (CSK)

Dienes Alpár

Horváth Máté

Szabados István

Dr. Farkas Zsolt (felkészítő tanár)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....